Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni
Az utolsó másodpercekben vesztettünk két pontot.
Kihasználta a BKV védelmi hibáit Pölöskei Gábor csapata.
Sima győzelem a tavalyi második ellen.
Kedden tartotta szezonzáróját a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia. Tamási Zsolt értékelt.
Tóth Milán és Kisari Tibor. Az MTK Budapest U19-es és U17-es csapatának legeredményesebb játékosai. Mindketten vezetik korosztályos bajnokságuk góllövőlistáját. Velük beszélgettünk.
A magyar U17-es válogatott kedden, 17:30-tól Dorogon lép pályára - Szerbia ellen - a Telki Kupa nyitómérkőzésén. A Magyar Labdarúgó-szövetség 35. alkalommal rendezi meg a kontinens egyik legpatinásabb utánpótlás-tornáját. Az 1981-ben indult, U17-es viadalt, 1981 óta - megszakítás nélkül - minden évben megrendezik, így Európa egyik „legöregebb" ifjúsági felkészülési tornája.
Mindkét korosztályos együttes győzött a Kaposvár elleni, csütörtöki bajnoki mérkőzésén. Az U21-esek 3-0-ra, míg az U17-esek 6-1-re. Mind a kilenc gólt más szerezte.