A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elkészítette a labdarúgó Ligakupa 2014–2015-ös idényének csoportbeosztását.
A Best Western Hotel Hungaria - köszönet érte Krausz Györgynek - egyik termében rendezték az MTK Budapest és a Baráti kör által szervezett szurkolói ankétot, melyen Domonyai László klubigazgató, Garami József szakmai igazgató és Kanta József csapatkapitányunk válaszolt a szurkolók kérdéseire.
A 2014.07.26-én, szombaton 18:30-kor kezdődő PMFC–MTK Budapest FC találkozóra a hatályos jogszabályok szerint csak névre szóló jeggyel lehet belépni a stadionba. A szurkolók folyamatosan az interneten – meccsjegy.mlsz.hu –vásárolhatják meg a jegyeiket.
Rövidesen megkezdjük a bérletek árusítását. Ahogy korábban már jeleztük, az árak nem változnak, de a forma igen.
A nyugdíjas- és diákjegy már 1000 Forinttól kapható, de a legolcsóbb ülő helyre szóló bérlet is csak 10 000 Ft. a Bozsik Stadionban szereplő MTK Budapest bajnoki labdarúgó-mérkőzéseire.
Szombaton rajtol csapatunk számára a labdarúgó NBI 2014/15-ös szezonja. Az első fordulóban a PMFC gárdájához látogatunk.
2000 óta az NB III-ban szerepel az MTK Magyar Kupa első fordulóbéli ellenfele. Négyszer meg is nyerte a bajnokságot a Szentlőrinc SE, de csak egyszer vállalta a másodosztályban való szereplést.
Zömmel MTK-nevelésű játékosok érkeztek vissza kölcsönadásból, ugyanakkor hatan távoztak is. Hárman kölcsönbe, hárman kölcsönből mentek vissza klubjukhoz.
Nem csupán a játékosokat fedeztük fel a Szusza Ferenc Stadion lelátóján, hanem Deutsch Tamás elnök urat, Domonyai László klubigazgatót és Garami József szakmai igazgatót is. A 3-1-es osztrák győzelem nem sorolható életük főbb élményei közé.
Garami József mesteredző jobb játékot vár a bajnoki nyitányon, de látott bíztató jeleket a Balmazújváros ellen 2-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen.
« Előző oldal | 244245246247248249250251252253 | Következő oldal » |
---|