Hírek

Labdarúgás 2014.10.10 Gyászmise Sándor Károly lelki üdvéért

Gyászmise Sándor Károly lelki üdvéért 2014. október 14-én, kedden 18.00 órakor gyászmisét tartanak Sándor Károly lelki üdvéért a Szent István Bazilikában.

Labdarúgás 2014.10.10 Akit Kakasra cseréltek

Akit Kakasra cseréltek Józsa Miklós neve ismerősen cseng minden futballszerető ember fülében. A korábbi kiváló hálóőr személye játékosként összeforrt a Ferencvárossal, de az utóbbi esztendőkben Garami József munkáját segíti, az MTK Budapest kapusedzőjeként. Vele beszélgettünk, többek között arról, milyen körülmények között költözött az Üllői útról a Hungária körútra.

Labdarúgás 2014.10.10 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Sándor Károly családjának közleménye

Labdarúgás 2014.10.09 A skót felföld hőse - László Csaba interjú (1. rész)

A skót felföld hőse - László Csaba interjú (1. rész) A semmiből tűnt fel a magyar futballban a kétezres évek közepén. Lothar Matthäus mellett pályaedzőként dolgozott a válogatottnál. Némiképp váratlanul a Ferencváros edzője lett. Második helyen végzett a bajnokságban csapatával, majd jött a botrányos kupadöntő. Skóciába távozott, ahol sikerember lett. Többrészes sorozatunkban az MTK Budapest játékosmegfigyelői rendszerének igazgatóját faggatjuk. (1. rész)

Labdarúgás 2014.10.09 Boldog ember

Boldog ember Az MTK Budapest FC klubigazgatója – további – hétéves megállapodást kötött a tulajdonossal, így 2021-ig ő irányítja a férfi, a női és az utánpótlás-labdarúgók munkáját. Domonyai László 2005 óta tölti be a posztot, előtte utánpótlás-edző és játékos megfigyelő volt a klubnál.

Labdarúgás 2014.10.07 Zártkapus a Ligakupa-mérkőzés

Zártkapus a Ligakupa-mérkőzés Rendőrségi döntés nyomán szurkolók nélkül kell lejátszani az október 8-án, szerdán 13 órakor kezdődő MTK Budapest - Balmazújváros Kamilla Győgyfürdő Ligakupa találkozót a Salgótarjáni úti pályán.

Labdarúgás 2014.10.07 Támadó védő (LAPSZEMLE)

Támadó védő (LAPSZEMLE) Szerencsi Miklóssal, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendékével készített interjút Nagy-Pál Tamás, az utanpotlassport.hu munkatársa.

Labdarúgás 2014.10.06 Domonyai László: „Tovább kell jutni a Magyar Kupában"

Domonyai László: „Tovább kell jutni a Magyar Kupában A labdarúgó Magyar Kupában a Szolnoki MÁV-Stadler Rail, NBII-es csapata lesz az MTK Budapest következő ellenfele. Klubigazgatónk egyértelművé tette a csapat szándékát.

Labdarúgás 2014.10.05 A nap képe

A nap képe Az MTK Budapest - Nyíregyháza Spartacus mérkőzés felvételei közül ez a fotó lett "A nap képe" Lásd a Galériát is!

Labdarúgás 2014.10.05 MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0) (GALÉRIA + VIDEÓ)

MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0) (GALÉRIA + VIDEÓ) Ötödik győzelmét aratta sorozatban az OTP Bank Ligában a csapat és megerősítette helyét a dobogón. A bajnokság harmada már mutatja a gárdák erejét. Az új évezred sikercsapata, a Debrecen fele annyi pontot szerzett, mint a 24 egységgel bíró MTK Budapest.

« Előző oldal 231232233234235236237238239240241 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!