Klubigazgatónk, Domonyai László az elmúlt héten az Egyesül Államokban járt, és New Yorkban vett részt, fiatal amerikai tehetségeket felvonultató utánpótlás-kiválasztón, ahol összesen két európai klub képviseltette magát, az egyik a Juventus, a másik az MTK Budapest volt. Az utazás céljáról, és tapasztalatairól kérdeztük a szakembert
Jegyvásárlási információk a december 7-i DVSC TEVA - MTK Budapest OTP Bank Liga labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban
Adventi akció: aki ma éjfélig az Ulpius-ház weboldalán rendeli meg Torghelle Sándor önéletrajzát, 3999 helyett 1599 Ft-ért kapja meg. Az ajánlat csak ma, december 4-én érvényes.
Vass László személyében új játékosmegfigyelő dolgozik az MTK Budapestnél. December elején csatlakozott a csapathoz a szakember, aki sokak számára ismerős lehet.
Remekel a Ligakupában. Öt góljával a harmadik helyen áll a góllövőlistán a középdöntő első köre, azaz összességében hét mérkőzés után. Hajdú Ádám ismét duplázni tudott, ezúttal kedden, Pakson.
Szakértő kezek lebontották és biztonságba helyezték Hidegkuti Nándor és Orth György mellszobrát, melyek a stadion kerengőjén álltak, illetve leszerelték és becsomagolták a Brüll Alfréd emléktáblát. Az alkotások — a bontás alatt — raktárban várják a tervpályázat eredményhirdetését, illetve az új stadion megépítését, ahol ott újra felállítják őket.
Az MTK Budapest már az első félidőben beállította a végeredményt. Az Ádámok közül csak Schrammel nem talált be.
Ligakupa nyolcaddöntő első mérkőzést rendeznek kedden, Pakson az MTK Budapest vendégszereplésével. Pikánsnak ígérkezik a párosítás, hiszen kevés bajnoki vereségének egyikét, éppen a Tolna megyeében az MVM Paks csapat otthonában szenvedte el a kék-fehér gárda.
A fordulatos mérkőzés összefoglalójából kiderül, hogy megérdemelten szerezte meg a három pontot az MTK Budapest.
Az MTK Budapest - PMFC-MATIAS mérkőzésen két gólt szerző Csiki Norbert, 108 szavazattal lett „A meccs embere". 23 voksot kapott Torghelle Sándor, 20 szavazat jutott Thiamnak, 13 Vass Ádámnak.
« Előző oldal | 221222223224225226227228229230231 | Következő oldal » |
---|