Az MTK Budapest előkészületi mérkőzésen, idegenben verte 3-1-re a Ceglédi VSE csapatát. A találkozó után szakmai igazgatónk összegezte a látottakat. Beszélt Ramosról és a próbajátékon szereplő szerb kapusról.
Két, a szurkolók számára kevésbé ismert játékost is láthattak azok, akik Cegléden rábukkantak az első edzőmérkőzését játszó OTP Bank Liga második MTK-ra. Ramos és Vukovics biztatóan mozgott. Igen, rábukkantak, mert az eredetileg az Ikarus pályára meghirdetett találkozót az éjszakai havazás miatt nem lehetett megrendezni. Szóba került Budafok is. Ott meg zsúfolt volt a pálya programja. Így maradt Cegléd.
Szerződést bontott az MTK Budapest Zrt. és Rodenbücher István. A 31 éves védő eddig 215 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és hét gólt szerzett. A játékos 2014 őszén az NB II-ben, a Vasasban szerepelt kölcsönjátékosként.
Mint arról beszámoltunk, az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése alapján, három hónapos eltiltást kapott Kálnoki-Kis Dávid, aki a 2014. december 7-én rendezett, DVSC TEVA – MTK Budapest mérkőzés 93. percében, a játékvezető asszisztens személyére sértő kifejezést használt, és a jelentés szerint a kiállítás után a játékvezetőt hátulról meglökte.
Keddi ülésén fontos kérdésekben határozott a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A hatékonyabb működés érdekében átalakul az utánpótlás versenyrendszer, azzal a szándékkal, hogy egyrészt a széles tömegbázist jelentő gyermekkorosztályokban ésszerű, költséghatékony legyen a fiúk és a lányok sportolása, másrészt hogy az elitképzésben részt vevő, már kiválasztott fiatal tehetségek előmenetele és versenyeztetése biztosított legyen. A bajnokság érmesei pedig – ami reméljük az MTK Budapestet is érinti majd – utolsó fordulós mérkőzésüket követően, a pályán vehetik át megérdemelt jutalmukat.
Myke Bouard Ramos még nem tud tökéletesen magyarul (angolul sem), de abban biztos, hogy szívesen játszana az MTK-ban, ha lehet, akkor Sergio mellett...
Az MTK Budapest játékosmegfigyelő-rendszerének igazgatója, a Reggeli Start című műsorban Szombathy Pál kérdéseire válaszolt hétfő reggel
Csapatkapitányunk az egyik edzés után beszélt arról, hogy csak dumálni kevés arról, hogy hol kellene végeznie a csapatnak a bajnokságban, tenni is kell érte.
Az MTK Budapest középpályása szerint lassan belelendül a csapat a játékba, bár még a felkészülés elején tartanak. Szerinte nem kizárt, hogy az OTP Bank Liga első három csapata között végez a gárda.
Szűk két héttel a felkészülés megkezdése után, szakmai igazgatónk beszél a jelenlegi helyzetről, a játékosok állapotáról, az alakuló keretről.
« Előző oldal | 215216217218219220221222223224225 | Következő oldal » |
---|