Hírek

Labdarúgás 2015.03.09 Zavára emlékezünk (1. rész)

Zavára emlékezünk (1. rész) Zavadszky Gábor 2006. január 6-án hagyott itt bennünket, miután Cipruson – banális sérülése után néhány nappal – meghalt. Zava úgy tervezte, hogy pályafutása befejeztével az MTK öregfiúkban focizik. Édesapjával, Zavadszky Jánossal beszélgettünk.

Labdarúgás 2015.03.08 Budapest Honvéd – MTK Budapest 0-2 (0-0) (VIDEÓ+GALÉRIA)

Budapest Honvéd – MTK Budapest 0-2 (0-0) (VIDEÓ+GALÉRIA) Győzelem idegen idegenben, azaz a Honvédot, Felcsút után Kispesten is 2-0-ra verte a csapat. Fontos siker volt, hiszen agresszívan gyűjtögeti pontjait a Debrecen és a Ferencváros is. Ráadásul rangadók következnek.

Labdarúgás 2015.03.07 Vasárnap 16:30: Budapest Honvéd – MTK Budapest

Vasárnap 16:30: Budapest Honvéd – MTK Budapest 375-ik első osztályú bajnoki győzelmét aratta Garami József edzőként a Paks ellen. Összességében 785 mérkőzésen vehetett részt szakmai irányítóként az NB I-ben. Mindkettő káprázatos, és a közeljövőben utolérhetetlen magyar csúcs! Szerencsére gondjai is ritkulnak, már, ami a maródiakat illeti.

Labdarúgás 2015.03.06 Ülőhelyet kapnak az MTK Budapest szurkolói a Bozsikban

Ülőhelyet kapnak az MTK Budapest szurkolói a Bozsikban Jól alakul az MTK Budapest maródi listája, ami tulajdonképpen nem is alakulás, inkább szűkülés. Hálálkodhatunk is mi, szurkolók. Az első csapat keretében mindenki edzhet, és mint a Paks ellen kiderült, a többség már játszhatott is. Jó hír még, hogy a két klub megegyezett, így leülhetnek az MTK szurkolói a Bozsikban.

Labdarúgás 2015.03.05 184. alkalommal a Honvéd ellen

184. alkalommal a Honvéd ellen Nőnapon találkozik Kispesten a Budapest Honvéd és az MTK Budapest

Labdarúgás 2015.03.03 Kanta József a Digi Sport reggeli műsorában

Kanta József a Digi Sport reggeli műsorában Csapatkapitányunk Szombathy Pál kérdéseire válaszolt a Digi Sport televzió, Reggeli Start című műsorában

Labdarúgás 2015.03.03 93 éve született Hidegkuti Nándor (VIDEÓ)

93 éve született Hidegkuti Nándor (VIDEÓ) Hidegkuti Nándor az MTK egyik legnépszerűbb játékosa, abszolút gólkirálya, és az Aranycsapat kiváló támadója volt.

Labdarúgás 2015.03.02 A meccs embere Kanta József

A meccs embere Kanta József Nyújtott már jobb teljesítményt is, lőtt már emlékezetes gólokat, volt sok nagy, győztes csata vezére. Mégis, most választották a szurkolók a mérkőzés emberének Kanta Józsefet, aki közelít századik bajnoki góljához.

Labdarúgás 2015.03.02 Gyémántcsiszoló

Gyémántcsiszoló Fontos győzelemmel kezdte a - már decemberben megnyitott - tavaszt az MTK Budapest, az OTP Bank Ligában. Sikerült elválasztani a magtól az ocsút. A legyőzött Paks hátránya tizenegy pontra nőtt, az ugyancsak pontokat vesztő Újpesttel egyetemben. A bajnokság hatvan százaléka után, öt csapat maradt versenyben az érmekért.

Labdarúgás 2015.03.01 Csertői a bírót (is) hibáztatja

Csertői a bírót (is) hibáztatja A Paksi FC vezetőedzője már a labdarúgó OTP Bank Liga mérkőzést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Andó-Szabó Sándor, játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, amikor a 11-es megítélése után nem állította ki Vadnai Dánielt. A szaksajtót is foglalkoztatja a paksi mester véleménye, aki azért hozzátette, hogy ha a helyzeteket berúgják, akkor nyerhettek volna.

« Előző oldal 209210211212213214215216217218219 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!