Atlétika
Jankovics Dániel

Krizsán Xénia teljesítette az olimpiai szintet

Publikálva: 2019.05.26 Frissítve: 2019.05.26 Atlétika

Aligha indulhatott volna jobban az idény.

Klubunk atlétája, Krizsán Xénia a hétvégén Götzisben lépett rekortánra a Hypo-Meeting hétpróba versenyen, ahol a világ legjobbjai kezdték meg a nemzetközi szezont. A remekül sikerült szombati nap után vasárnap először a távolugrás várt az atlétákra. Xéni 6,06 méteres, megnyugtató ugrással kezdett, majd a harmadik kísérlete 6,24 méteresre sikerült, ami mindössze két centivel maradt el egyéni csúcsától, és 924 pont járt érte.

Ezután a gerelyhajítás következett, ahol 26 éves sportoló harmadik, 49,28 méteres dobása az ötödik legjobb volt a mezőnyben. A zárószám a 800 méter volt: Xéni óriásit hajrázva 2:10.48-as idővel ért célba, így a harmadik helyet szerzte meg.

Az MTK Budapest kiválósága összesen 6469 pontot szerzett, ami új egyéni csúcs, ráadásul ezzel meghaladta a 6420 pontos olimpiai kvalifikációs szintet, így biztossá vált, hogy – Márton Anita mellett – indulhat a 2020-as, tokiói ötkarikás játékokon.

100m gát

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!