Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Kosárlabda: újabb bajnoki fordulón van túl U11-es leánycsapatunk

Publikálva: 2023.03.08 Frissítve: 2023.03.08 Kosárlabda női

Molnár Róbert együttese a hatodik fordulóban a KLKS Szomód és a BEAC Kisvizslák csapatával mérte össze a tudását a Kenguru-bajnokságban.

Viszonylag rövid szünet időn folytatódott a Kenguru-bajnokság programja, így U11-es leány kosarasaink ismét megmérethették magukat, ezúttal a KLKS Szomód és a BEAC Kisvizslák csapata ellen. Az első mérkőzésen a mieink nagyon lassan lendültek játékba, ez pedig meg is látszott az első negyed eredményén. A folytatásban már jobban játszottak a lányok, de a meccs megnyeréséhez ez nem volt elég.

MTK Budapest–KLKS Szomód 29–35 (1-13, 7-3, fb.: 2-5, 10-13, 9-1)
Várkonyi Tamara 11, Papp Borbála 6, Verebély Júlia 6, Huszák Nóra 2, Patassy Hanga 2, Ullrich Ilona 1, Molnár Manka 1, Zafeiris Johanna -, Nemes Villő -, Jesztrebszki Lili –

Egy óra pihenőt követően a BEAC elleni találkozón a kezdés már jobb volt, ám a rosszul sikerült harmadik negyed sajnos végleg megpecsételte a sorsunkat. A záró tíz perc viszont szinte hibátlanul sikerült, a következő (hetedik) fordulóra készülve erre a játékra lehet építeni. Kicsit pontosabban célzunk, gyorsabban futunk, keményebben „létezünk” a pályán, és biztosan meglesz az eredménye.

BEAC Kisvizslák–MTK Budapest 47–34 (18-7, 7-10, fb.: 12-0, 4-15)
MTK Budapest: Várkonyi Tamara 3, Papp Borbála 5, Verebély Júlia 16, Huszák Nóra -, Patassy Hanga 3, Ullrich Ilona 1, Molnár Manka 4, Zafeiris Johanna -, Nemes Villő -, Jesztrebszki Lili 2

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!