Atlétika
Jankovics Dániel

Kosárlabda: nagyot küzdött, de vereséget szenvedett a TFSE-MTK Budapest (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.03.09 Frissítve: 2022.03.09 Kosárlabda női

Klubunk együttese 76-67-re kikapott a Ludovika-FCSM Csatától a Városmajorban.

A rájátszásba jutásért küzdő, jelenleg kilencedik TFSE-MTK Budapest kosárlabdacsapata a hatodik helyen álló Ludovika-FCSM Csatát látta vendégül szerda este a Városmajorban, a női NB I/A-csoport 19. fordulójából mostanra halasztott találkozón.

A mérkőzés első kosarát ugyan a mieink szerezték Chanise Jenkins révén, de összességében ellenfelünk kezdett jobban, ugyanis az ötödik perc elején már 7-2-re vezetett a Csata. Ezután Süle Krisztina és Dúl Panka is betalált, így két perccel később már csak kettő pont volt a hátrány (9-7). Azonban a nyitónegyed hátralévő perceit abszolút a fővárosi riválisunk uralta a pálya mindkét oldalán, villámgyorsan tízpontosra nőtt a különbség (18-8). Együttesünk rossz szériáját Theodoreán Alexandra pontjai törték meg, viszont a kétszámjegyű differencia a második etap kezdetére is megmaradt (21-11).

A játékrész elején úgy látszott, nem sikerül megállítani a Csata remeklését, de ekkor Király Andrea két triplát is elsüllyesztett, így Magyar Bianka tanítványai feljöttek 25-17-re. A következő percekben Chanise Jenkins két, Elisabeth Pavel egy sikeres közelivel jelentkezett, ám a hátrányt nem tudták tovább faragni a lányok (32-23). Majd részünkről Dúl Panka két duplája zárta a félidőt, amely után 34-27-es vendég előnynél jöhetett a nagyszünet. 

A fordulást követően a TFSE-MTK átvette a kezdeményezést: Németh Alma kettese után Jenkins és Süle is bedobott egyet-egyet kintről, így már csak egyetlen duplányi volt a Csata fórja (37-35). Ezt követően reagáltak a vendégek, másfél perccel később 41-35-öt állt az eredményjelzőn. Ugyanakkor ez sem szegte a mieink kedvét: Pavel hármasával és Herman Alíz középtávolijával ismét kiélezetté vált a meccs (41-40). Ugyanakkor a játékosaink nem álltak meg itt – Dúl Panka vezérletével a harmadik szakasz végére át is vették a vezetést (48-45).

Jenkins triplájával rajtolt a végjáték (51-45), amelyre a Csata részéről Lelik Réka azonnal válaszolt (51-48), sőt hét perccel a vége előtt ismét náluk volt az előny (54-53). Azonban csak átmenetileg, mert Theodoreán is betalált a gyűrű közvetlen közeléből (55-54). Így folytatódott a következő percekben is, hol egyik, hol másik csapat állt minimálisan jobban. Az utolsó három perchez a Csata járt előrébb (62-60). A legvégén csapatunk Süle és Dúl kosaraival próbálta tartani a lépést, de kiegyenlíteni vagy átvenni a vezetést már egyszer sem sikerült, végül 76-67-re alulmaradt a TFSE-MTK.

Ezzel – egyetlen meccsel az alapszakasz lezárulta előtt – továbbra is kilencedik az együttesünk. A hét végi zárófordulóban, a sorsdöntő bajnokin a közvetlenül előttünk álló ELTE BEAC Újbuda lesz az ellenfél, ahol a lányok kizárólag tíz pontnál nagyobb különbségű győzelem esetén harcolhatják ki a playoff-részvételt.

Női NB I/A-csoport, (a 19. fordulóból pótolt mérkózés)
TFSE-MTK Budapest–Ludovika-FCSM Csata 67-76 (11-21, 16-13, 21-11, 19-31)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!