Atlétika
Jankovics Dániel
A múlt hét végén a kosárpalánta bajnokság utolsó fordulójában szerepelt, és a második helyet szerezte meg az MTK-Julianna csapata.
Második alkalommal vett részt az MTK-Julianna kosárlabdacsapata a 6-9 évesek számára kiírt kosárpalánta bajnokságban. A korosztály megméretését képező sor-, pontszerző- és kosárdobóversenyen a múlt hét végi utolsó fordulóban a lányok nagyon ügyesen és lelkesen mozogtak, a teljesítményükön pedig már jól látszott az elmúlt hónapok munkája.
A versenyen az MTK-Julianna ígéretei a hat csapatból az előkelő második helyen végeztek, és külön örömet jelentett a reménységek számára, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások eltörlése után, immár a szülők, valamint az ismerősök szurkolása kíséretében, nagyszerű hangulatú viadalon mutathatták meg a tudásukat. A csapat köszöni a lehetőséget és az egész éves támogatást!