Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kosárlabda: sorozatban tizedik győzelmét aratta az MTK-TFSE (GALÉRIA)

Publikálva: 2023.03.01 Frissítve: 2023.03.01 Kosárlabda női

Második csapatunk nyolcpontos különbséggel nyert a Vasas Akadémia II. ellen az NB I/B-ben.

A másodosztályú bajnokság Zöld csoportjának éllovasaként az MTK-TFSE kosárlabdacsapata szerda este a tabellán negyedik helyen álló Vasas Akadémia II. együttesét fogadta a Városmajorban.

A meccs esélyeseként Hegedűs Péter tanítványai kiválóan nyitották a meccset: az első negyed derekán már 9-2-re vezettek, majd hasonlóan jól folytatták (16-6). Az első tíz perc végén a vendégek is kezdtek belelendülni, így hétre faragták a különbséget (19-12). Burján Laura és Dömötör Petra vezérletével a mieink ezt követően újra átvették az irányítást (24-12). A félidő hátralévő részében elsősorban Kenyeres Anett felelt a kék-fehérek pontjaiért (34-21). A játékrész zárópercei – az első negyedhez hasonlóan – ezúttal is rosszul alakultak csapatunknak, amelyet a Vasas kihasznált, emiatt hétre olvadt a nagyszünetbeli előny (34-27).

A fordulást követően hasonló mederben zajlott a mérkőzés: az MTK-TFSE stabilan őrizte tíz pont körüli fórját (40-31). A második felvonás (15-15) után a pontszegény harmadik (9-9) ugyancsak egálra végződött, ezzel pedig a mieink kezdhették meg jó pozícióból a végjátékot (43-36). Burján Laura és Király Andrea gyors öt pontjával remekül indult a negyedik negyed (48-36), a következő percekben viszont a Vasas akarata érvényesült, és három perccel a vége előtt öt pontra zárkóztak fel a pasarétiek (52-47). Ekkor Burján és Kenyeres is betalált gyors egymásutánban, és visszaállt a magabiztos vezetés (56-47), melyet már nem is engedtek ki a kezükből a lányok: 60-52-es győzelmet arattak. A mezőny legeredményesebbjeként Kenyeres Anett 14 pontig jutott.

Az újabb győzelemmel sorozatban tizedik sikerét ünnepelte a csapat, minek köszönhetően 13/1-es mérleggel továbbra is magabiztosan vezeti a Zöld csoport tabelláját.

Női Amatőr NB I, Zöld csoport, 16. forduló
MTK-TFSE–Vasas Akadémia II. 60-52 (19-12, 15-15, 9-9, 17-16)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!