Röplabda
Berkó Lili

Kosárlabda: megkezdte a felkészülést a TFSE-MTK Budapest (GALÉRIA)

Publikálva: 2021.08.14 Frissítve: 2021.08.14 Kosárlabda női

Az élvonalbeli női kosárlabdacsapatunk vezetőedzőjét, Magyar Biankát kérdeztük a felkészülés első hetének benyomásairól, illetve a következő évad várakozásairól.

Elrajtolt a NB I A-csoportjában szereplő TFSE-MTK Budapest felkészülése a 2021-22-es bajnoki évadra. Ennek apropóján ellátogattunk csapatunk edzésére, ahol a vezetőedzővel, Magyar Biankával beszélgettünk.

– A lányok a múlt héten kezdték a munkát az erőnléti edzővel. Az első héten én még nem vettem részt, ugyanis Törökországban a FIBA edzői kurzusán volt jelenésem. Az egyhetes továbbképzés nagyon hasznosnak bizonyult, rengeteg új dolgot tanultam, remélem ezeket sikerül kamatoztatni itt TFSE-MTK-ban is – nyilatkozta csapatunk trénere. – A felkészülés eleje a kondícionálásról szólt, lényegében a nélkülem lezajlott rész a nulladik hétnek fogható fel. Ezt követően kedden elindultak a csapatedzések, belevágtunk a közös munkába, eddig a tervek szerint halad minden. Már megvannak az edzősmérkőzéseink is, augusztus végén játsszuk az elsőt, emellett a tervben szerepel szeptember elején egy miskolci edzőtábor. Ott is lesznek beiktatva felkészülési találkozók: többek között a Sopronnal és a Kassa együttesével is összecsapunk.

Egyelőre még a légiósok nélkül folyik a munka, de nemsokára ők is csatlakoznak a kerethez. Klubunk kosarasai az előző idényben a nyolcadik helyen fejezték be a pontvadászatot, ugyanakkor Magyar Bianka szerint elengedhetetlen az előrelépés, ha ismét a rájátszásba szeretne jutni az alakulat. 

– Az elmúlt években abszolút támadóorientált csapatként léptünk a pályára, így elsősorban a pontdobás szerepelt a fókuszban. Azonban amikor a nyáron a játékunkat elemeztem, beláttam, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésre. Nem fogunk tudni minden meccsen nyolcvan-nyolcvanöt pontot dobni, és a fejlődéshez, a szinlépéshez muszáj ezzel is többet foglalkozni. Ezt orvosolandó a szakmai stábbal kidolgoztuk a megfelelő edzésprogramot, és ennek fényében már kicsit más hozzáállással vágtunk neki a felkészülésnek. Bízom benne, hogy beválnak a módszereink, így a védekezésünk sikereket hozhat a jövőben.

Játékosaink a szeptember 25-i hétvégén kezdik meg a bajnokságot. Az első mérkőzésen hazai pályán kezdenek a PEAC-Pécs együttese ellen. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!