Atlétika
Bartha Lilla

Kosárlabda: meggyőző sikert aratott az MTK-TFSE a Nyíregyháza ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.12.11 Frissítve: 2022.12.11 Kosárlabda női

Második csapatunk – hazai pályán – 26 ponttal nyert közvetlen riválisa ellen.

Az NB I/B Zöld csoportjának második helyén álló MTK-TFSE (5/1-es mérleg) a harmadik Nyíregyházi Kosársuli (4/1) gárdáját fogadta a Városmajorban. Hegedűs Péter együttese remekül nyitotta meccset: öt perc után már hét ponttal ellépett (11-4). Majd hasonlóan jól folytatták a lányok, így 18-8-cal zárult az első szakasz. Turi Eszterrel és Dúl Terkával az élen a mieink továbbra is ellenállhatatlanul támadtak, így a negyed derekára a vezetésünk már közel járt a húsz ponthoz (31-12). Király Andrea egymás után dobott két triplájával pedig 37-12-nél következett a nagyszünet.

Ugyan a harmadik felvonásra a kék-fehérek némileg visszavettek a lendületből, de Burján Laura vezérletével stabilan őrizték előnyüket (44-19). Az etap második felében ismét az MTK-TFSE dominált, ezzel 27 pontos különbségnél kezdődhetett az utolsó tíz perc. A végjátékban már nem változott jelentősen az állás: csapatunk végül 62-36-ra nyert a Nyíregyha ellen. A mieink legjobbjaként Turi Eszter 15 ponttal zárt. Az MTK-TFSE 6/1-es mérleggel továbbra is a második helyen áll a tabellán.

Női amatőr NB I, Zöld csoport, alapszakasz, nyolcadik forduló
MTK-TFSE–Nyíregyházi Kosársuli 62-36 (18-8, 19-4, 14-12, 11-12)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!