Atlétika
Kulunics Vince
Megtört együttesünk nyeretlenségi szériája, és 21 pontos győzelmet aratott Albertirsán, a VBW CEKK Cegléd vendégeként.
A legutóbbi három meccsén vereséget szenvedő, a tabella tizedik helyén álló TFSE-MTK Budapest csapata közvetlen riválisához, a tizenegyedik pozíciót elfoglaló VBW CEKK Ceglédhez látogatott az NB I/A-csoport 16. fordulójában.
Dúl Panka vezérletével jól nyitották a meccset a mieink: az ötödik perc elején 11-7-re vezettek. Majd a gyorsan bedobott négy pontjával Panka húga, Dúl Terka is beszállt a pontgyártásba (15-8), a negyed végére pedig együttesünk tovább növelte előnyét (27-15). Magyar Bianka tanítványai hasonlóan folytatták a második felvonásban (34-19). Theodoreán Alexandra, Hegedűs Janka és Király Andrea kosaraival a kék-fehérek stabilan őrizték a különbséget (43-27). Ezután viszont a Cegléd percei következtek, és hamar felére csökkent a fór (43-35). A nagyszünetre már ismét tíz felett járt a vezetésünk (50-38).
A fordulást követően a kosarak felváltva követték egymást a két oldalon, így a mieink előnye továbbra sem forgott veszélyben (56-44). Dúl Panka és a korábbi ceglédi játékos, Lauren Manis duplájával már 16 ponttal álltunk jobban (60-44). Majd a Dúl, Manis páros folytatta remeklését, minek köszönhetően 69-50-es állásnál kezdődhetett meg a negyedik etap. A magabiztos vezetés tudatában sem álltak le a lányok, és végül 81-60-as győzelmet arattak a Cegléd otthonában. A mezőny legeredményesebbjeként Dúl Panka 19 ponttal zárt.
A sikerrel csapatunk 4/12-es mérleggel áll, ezzel továbbra is a tizedik helyet foglalja a bajnoki tabellán, közvetlenül a kilencedik BKG Szigetszentmiklós (4/10) mögött. A lányok egy hét múlva hazai pályán folytatják, az E.ON ELTE BEAC ellen.
Női NB I/A-csoport, alapszakasz, 16. forduló
VBW CEKK Cegléd–TFSE-MTK Budapest 60-81 (15-27, 23-23, 12-19, 10-12)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
Kosárlabda: fölényes győzelemmel zárta az Eb-felkészülést az U20-as női válogatott
Kosárlabda: közel állt a bravúrgyőzelemhez a TFSE-MTK Budapest a PEAC otthonában
Kosárlabda: a finneket is legyőzte a magyar csapat a litvániai U20-as női Eb-n
Kosárlabda: „Ez ilyen ezüstös szezonra sikerült…” – Hegedűs Péter az NB I/B-s második helyünk után