Kézilabda
Koronczai Petra

Kosárlabda: közel állt a bravúrgyőzelemhez a TFSE-MTK Budapest a PEAC otthonában

Publikálva: 2022.12.17 Frissítve: 2022.12.17 Kosárlabda női

Nagyszerűen helytálltak a lányok, mi több, még a harmadik negyed végén is vezettek Pécsen, de az NKA Universitas PEAC negyedik negyedes fordítása után együttesünk végül kilenc ponttal alulmaradt idegenben.

Az egy héttel ezelőtti, PINKK vendégeként aratott sima győzelem után a TFSE-MTK Budapest csapata ismét Pécsre látogatott, ezúttal a tabella negyedik helyén álló NKA Universitas PEAC otthonában lépett pályára.

Magyar Bianka tanítványai parádésan nyitották a meccset: Lauren Manis, Dúl Panka és Tyaunna Marshall kosarai felváltva követték egymást, így az ötödik percben már 10-0-ra vezettek a lányok. Remekül dobták a triplát a mieink: Dúl és Manis is kettőt-kettőt értékesített az első negyedben (19-6), majd stabilizálódni látszott a különbség (23-12). A második felvonást a PEAC kezdte jobban, és hét pontra zárkózott fel (25-18). Ezután Ty Marshall pillanatai jöttek: sorozatban hét ponttal jelentkezett, ezzel a negyed derekára villámgyorsan megduplázódott az előnyünk (32-18). Továbbra is Marshall bizonyult az első számú pontgyárosnak: fantasztikus teljesítménnyel, 19 ponttal fejezte be az első félidőt, minek köszönhetően a TFSE-MTK 40-23-ra vezetett a nagyszünetben.

A fordulást követően Manis és Marshall vezérletével a kék-fehérek ott folytatták, ahol abbahagyták – ekkor már hét bedobott hárompontosnál jártak (46-28). A pécsiek Sierra Calhoun vzetésével igyekezték lefaragni a hátrányukat (47-35). A házigazdák a negyed második felében mind inkább átvették az irányítást, emiatt a fórunk csupán három pontra olvadt a zárószakasz kezdetére (54-51). A végjáték elején a lendületben lévő PEAC sajnos állva hagyta az ekkora elfogyó TFSE-MTK-t, öt perccel a vége előtt már a pécsiek álltak jobban nyolc ponttal (63-54). Németh Alma büntetői és Theodoreán Alexandra hármasa után ismét nyílttá vált a meccs (63-59), ám közelebb jönni nem sikerült már. Így bár sokáig nagyszerűen játszottak a lányok, és közel álltak a bravúrhoz, végül 70-61-es vereséget szenvedtek. A mieink legjobbjaként Tyaunna Marshall 25 ponttal zárt.

A TFSE-MTK Budapest 3/10-es mérleggel jelenleg a tabella 10. helyén áll. December 29-én a Ludovika Csata otthonában folytatódik a bajnokság.

Női NB I/A-csoport, alapszakasz, 12. forduló
NKA Universitas PEAC–TFSE-MTK Budapest 70-61 (12-23, 11-17, 28-14, 19-7)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!