Atlétika
Jankovics Dániel

Kosárlabda: kikapott az Ajkától a második csapatunk

Publikálva: 2021.12.09 Frissítve: 2021.12.10 Kosárlabda női

Az MTK Budapest második számú női kosárlabdacsapata, az MTK-TFSE idegenben 71–67-re kikapott az Ajka együttesétől.

Csütörtökön Budapesten lépett pályára az MTK-TFSE, a női amatőr NB I piros csoportjának 10. fordulójában. A mérkőzés előtt a „házigazda” ajkaiak a hatodik, míg a fővárosiak a második helyet foglalták el a tabellán, így az MTK-s lányok voltak az összecsapás esélyesei, azonban várható volt, hogy nehéz este vár rájuk a Hit Park Labdacsarnokban.

Jól kezdtük a meccset: Patai Benjámin tanítványai tíz pont alatt tudták tartani az első negyedben az ajkaiak támadógépezetét, mindössze közeli kosarakat tudtak szerezni, így a mieink a játékrész végére 15 pontos előnyt alakítottak ki (8-23). A folytatás viszont nem MTK-s szájíz szerint alakult, a vendéglátók ugyanis nyolcból öt hármast is elsüllyesztettek a második tíz percben, míg csapatunk nem találta a játékát, és mindössze 10 pontot szerzett ekkor. A félidőben így már az Ajka vezetett, 36–33 állt az eredményjelzőn.

Sajnos a második félidő sem reményeink szerint zajlott, az ajkaiak ugyanis nem lassítottak, az MTK-s lányok pedig továbbra sem céloztak hatékonyan, így a harmadik negyed végére már 14 pontos fórnak örülhettek a hazaiak. Csapatunk azonban nem adta fel, az utolsó percekre pedig sikerült szorossá tennie a találkozót, fordítani viszont nem, az ajkaiak ugyanis – a 21 pontig jutó Székely-Horváth Zsuzsanna vezetésével – jól büntetőztek, és megnyerték a mérkőzést.

Pozitívum, hogy a mezőny legeredményesebb játékosa az MTK-s Baa Dominika lett, aki 26 pontot szórt be, a csapatnak azonban lesz min dolgoznia az egyhónapos szünetben, ugyanis az értékesített büntetők és távoli dobások százalékai is alacsonyak voltak. Érdekesség, hogy az Ajka 38.7, az MTK-TFSE 40 százalékkal dobott a meccsen.

Patai Benjamin, az MTK-TFSE vezetőedzője: – Jól kezdtük a mérkőzést. Ismét azt hittük, hogy folytatódik a nagyarányú győzelmek szériája. Amikor jött a rég nem látott ellenállás, akkor az összeszokottság hiánya és a dekoncentráltság miatt nem tudtunk időben kapcsolni. 18 támadó lepattanó, négy pontos vereségnél mindent elárul. Kár érte, de felállunk, tanulunk és fejlődünk. Büszke vagyok a 2021-es évre, amilyen körülmények között dolgoztunk nap mint nap, mivel eddig egyszer tudtunk tízen edzeni. Amúgy meg átlagosan hat-hét játékosom van piroscsoportos edzésen, ahhoz képest a jelenlegi eredményeink extrák. Igyekszünk a következő évben is folytatni a sikereket, de ehhez szükséges az alázat és a bizalom egymásban!

Ajka–MTK-TFSE 71–67 (8–23, 28–10, 24–13, 11–21)

A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!