Kézilabda
Dakos Noémi

Kosárlabda: két fiatalunk is helyet kapott az U20-as női válogatottban

Publikálva: 2022.11.22 Frissítve: 2022.11.22 Kosárlabda női

Dúl Terka és Turi Eszter is meghívót kapott a korosztályos válogatott szövetségi edzőjétől, Tursics Krisztiántól, így mindketten részt vehettek a hétfőn véget ért, négynapos székesfehérvári összetartáson.

Múlt péntektől e hét hétfőig az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában először dolgozott együtt az újjáalakuló U20-as női kosárlabda-válogatott. A november elején kinevezett Tursics Krisztián 14 játékost hívott meg az első edzőtáborba, és a névsorában a TFSE-MTK Budapest két tehetsége, Dúl Terka és Turi Eszter is szerepelt. A 19 éves Dúl korábban is rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottaknak, így idén nyáron a soproni U20-as Európa-bajnokságon is ott lehetett, az ötödik helyen záró magyar csapat tagjaként.

– Sajnos nem tudott mindenki részt vett a mostani összetartáson, hiszen az Amerikában játszók nem utazhattak haza, emellett akadtak sérültek és betegek is, akik szintén távol maradtak ezúttal, Miklós Melinda pedig a felnőttekkel készül jelenleg. Részben emiatt is, az első alkalommal még nem mentünk bele mélyebben a taktikai elemekbe, viszont az alapelveket átvettük mind támadásban, mind védekezésben. Sűrű négy napon vagyunk túl, kemény és fárasztó edzésekkel. Összességében még az út elején járunk, várhatóan februárban folytatjuk a közös munkát – nyilatkozta Dúl Terka honlapunknak.

A 18 esztendős Turi Eszter szintén ott lehetett az összetartáson, akit elsőre váratlanul ért a meghívó, ugyanis hosszabb időszak után került be újra a korosztályos válogatott keretébe.

– Meglepődtem, de nagyon örültem neki, hogy ismét Székesfehérvárra utazhattam, és megmutathatom magam a válogatottban. Jó érzés volt megint találkozni a lányokkal, pozitív élményekkel gazdagodtam. Igyekeztem a tőlem telhető legjobbat nyújtani és bizonyítani, ami hellyel-közzel sikerült is – értékelte az összetartást Turi Eszter.

(A képek forrása: FIBA.Basketball)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!