Kosárlabda női
Sólyom Sára

Kosárlabda: Jól játszott, ám a végjátékra elfogyott az MTK-Elite Basket csapata

Publikálva: 2021.03.18 Frissítve: 2021.03.21 Kosárlabda

Férfi kosárlabdacsapatunk 35 percig kiválóan tartotta magát a tabella második helyén álló BKG Príma Akadémia együttese ellen, ám a végére elkészültek erejükkel Horváth Balázs tanítványai, és 93–77-re alul maradtak a szigetszentmiklósi riválissal szemben.

A másodosztályú bajnokság utolsó helyén álló MTK Elite-Basket fogadta hazai környezetben a – nehéz ellenfélnek ígérkező – BKG Príma Akadémia gárdáját. A 14 csapatos pontvadászat második helyén tanyázó vendégek rögtön a találkozó elején bizonyították, hogy győzni jöttek a törökbálinti csarnokba. Hat perc játék után 19–7-re vezetett a BKG Príma együttese. A negyed második felére már a kék-fehérek is belelendültek Hegedűs Attila és Farkas Sándor Dániel hárompontosai révén, így 25–17 -tel zárult az első játékrész.

A második negyed elején újabb roham következett a szigetszentmiklósiak részéről, amely után a 15. percre már 36–21 állt az eredményjelzőn. Ekkor váratlanul összeállt csapatunk védekezése, és Takács András pontjainak is köszönhetően az MTK 14–4-es sorozatot produkált, ezzel 40–35-re zárkózott fel a nagyszünetre.

A félidő után továbbra is folytatódott a hullámzó játék. Néhány perc alatt a BKG Príma ismét elhúzott 12 ponttal, de Horváth Balázs játékosai nem adták fel a találkozót, és egy negyeddel a mérkőzés vége előtt már 60–58 volt az állás a vendégek javára.

Éppen ezért a lendületben lévő MTK fordulhatott rá jobban az utolsó tíz percre. Hét minutummal a végső dudaszót megelőzően a hazaiak Takács András büntetőjével egalizáltak (67–67). Ebben a pillanatban még a győzelemben is reménykedhettek klubunk játékosai. Ám ekkor mintha az utolsó energiatartalékok is kiürültek volna kék-fehér részről, így a végjátékot magabiztosan 26–10-re besöpörte a BKG Príma alakulata. A fiúk végül ismét vereséget szenvedtek, ezúttal 93–77-re maradtak alul hazai pályán.

Horváth Balázs, az MTK-Elite Basket edzője: – Erős ellenféllel szemben tudtunk jó mérkőzést játszani. Az eredmény kicsit csalóka, hiszen az utolsó negyedben még döntetlenre is állt a találkozó, azonban amikor a lélektani pillanat eljött, mindig rossz döntést hoztunk. Voltak nagyon jó periódusaink, helyenként szépen védekeztünk, ugyanakkor 29 eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Gratulálok a BKG csapatának, de azt gondolom, hogy nekünk sincs szégyenkezni valónk. Folytatjuk a munkát, harcolunk a bentmaradásért.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG Príma Akadémia edzője: – Győzni jöttünk Törökbálintra. Egy másodpercig sem volt kérdés, hogy ez csak koncentráltan sikerülhet. Az első félidei 16 pontos előnyt nem sikerült megtartanunk, mert hiányoztak a külső dobásaink és ez átsegítette a hazaiakat a holtponton. Az MTK-ra szintén nehéz párharc vár a közeljövőben. Azonban, ha így fognak játszani és küzdeni, akkor valószínűleg sikeresek lesznek. Örülök, hogy volt egy negyedik negyed, ahol sikerült úgy játszanunk, ahogy minden negyedben kellett volna. Köszönjük az MTK sportszerű hozzáállását és egy okkal több, hogy sok sikert kívánjunk nekik a bennmaradáshoz.

MTK ELITE BASKET–BKG PRÍMA AKADÉMIA 77-93 (17-25, 18-15, 23-20, 19-33)
Pontszerzőink: Takács András 27/9, Láncos Krisztián 16, Jakab Péter 14/9 pont, Farkas Sándor Dániel 10/6, Hegedűs Attila 7/3, Bognár Mátyás 3/3, Dobos Márk, Veres Gáspár

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!