Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia
Második csapatunk sorozatban hatodik sikerét aratta az NB I/B-ben.
A listavezető MTK-TFSE együttese vasárnap délután Debrecenbe látogatott, ahol a hetedik helyezett DEAC otthonában léptek pályára. Hegedűs Péter tanítványai foghíjasan álltak ki a találkozóra, ugyanis az A-csoportos játékosaink közül ezúttal Király Andrea és Dúl Terka sem állt rendelkezésre, illetve Burján Laura bár a lányokkal tartott, pihentette őt vezetőedzőnk.
Ugyan a meccs első kosarait a hazaiak szerezték (1-5), de csapatunk is hamar játékba lendült, és Turi Eszter és Herman Aliz vezérletével villámgyorsan fordítottak a kék-fehérek (9-5). Majd Dömötör Petra is beszállt a pontgyártásba, ennek (is) köszönhetően a négypontos különbség a nyitónegyed végére szintén megmaradt (18-14). A folytatásban továbbra is a Turi, Herman, Dömötör hármas jeleskedett, ami a pontokat illeti (26-18). Vígh Bernadett sikeres büntetői után pedig tízpontos vezetésnél következett a nagyszünet (33-23).
A harmadik felvonás derekára hat pontra faragta le hátrányát a DEAC (40-34), azonban a mieink ekkor sem torpantak meg, tartották magabiztos előnyüket: 47-40-es állásnál rajtolt a negyedik negyed. Vígh és Dömötör révén remekül indult a végjáték (51-40), amelyre a Debrecen nem is tudott reagálni, így a differencia villámgyorsan húsz pontnál járt (62-42). Ezzel meccs érdemi kérdései el is dőltek: az MTK-TFSE végül 74-54-es győzelmet aratott, sorozatban a hatodikat a bajnokságban. A mezőny legeredményesebbjeként Dömötör Petra 23 pontig jutott.
Csapatunk 9/1-es mérleggel továbbra is vezeti a Zöld csoportot.
Női amatőr NB I, Zöld csoport, alapszakasz, 12. forduló
DEAC–MTK-TFSE 54-74 (14-18, 9-15, 17-14, 14-27)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
Kosárlabda: az MTK-TFSE ismét magabiztosan nyert a másodosztályban
Kosárlabda: „Ez ilyen ezüstös szezonra sikerült…” – Hegedűs Péter az NB I/B-s második helyünk után
Kosárlabda: „Lezárult ez a fejezet, és kerek lett" – Süle Krisztina (LAPSZEMLE)
Kosárlabda: fiataljaink két sorozatban is bizonyítottak