Atlétika
Marosi Viktória

Kosárlabda: hosszabbításban kapott ki a TFSE-MTK Budapest (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.03.05 Frissítve: 2022.03.06 Kosárlabda női

Első osztályú csapatunk – hazai pályán – drámai körülmények között szenvedett vereséget a Vasas Akadémiától.

A tabellán hetedik TFSE-MTK Budapest kosárlabdacsapata a közvetlenül mögötte álló, szintén a rájátszásba jutásért küzdő Vasas Akadémia együttesét fogadta a Városmajorban, a női NB I/A-csoport 21. fordulójában.

A vendégek kezdték jobban a meccset, a második perc végén már 6-2-re vezettek. Ezután a mieinktől Chanise Jenkins és Dúl Panka is betalált kintről, majd Jatavia Tapley hasonlóan tett közelről (10-10). A következő percekben 8-0-ás szériát produkált a pasaréti gárda, melyet Jenkins sikeres középtávolija tört meg (18-12). A negyed végén Theodoreán Alexandra triplájával 21-17-re zárkózott fel a kék-fehér alakulat.

A második tíz percet Németh Alma kettese nyitotta, eközben viszont a Vasas stabilan őrizte minimális előnyét az igencsak pontszegény játékrész (9-9-cel zárult) első felében (28-22). A félidő vége előtt három perccel már nyolcpontos volt a TFSE-MTK hátránya, azonban játékosaink – Jatavia Tapley és Elisabeth Pavel révén – a nagyszünetre megfelezték a különbséget (30-26).

A fordulást követően folytatódott a jó sorozat, a harmadik etap negyedik percében Pavel duplája után már 34-34 állt az eredményjelzőn. Ugyanakkor nem álltak meg itt a lányok: Németh és Jenkins pontjaival át is vették a vezetést (38-34). Összességében néhány perc alatt 18-2-es rohamot hozott össze Magyar Bianka csapata, minek köszönhetően tízpontos előnyből várhatták a negyedik felvonást (50-40).

Ám a mieink beragadtak a végjáték elején, a Vasas villámgyorsan feljött 50-47-re, majd Németh Alma kosaraival sikerült ismét ellépni (58-51). Tapley közeli kettese után már kilenccel mentek a lányok, azonban az ellenfelünk nem adta meg magát – két perc volt hátra, amikor újból felzárkóztak három pontra 62-59-nél. A legvégén a Vasas bírta jobban idegekkel, két másodperccel a vége előtt Pusztai Petra hármasával kiegyenlítettek (66-66), így jöhetett a hosszabbítás.

Az extra öt percet riválisunk kezdte lélektani fölényben, amely a pályán is meglátszott, végig a Vasas vezetett a hosszabbításban. A TFSE-MTK – elsősorban Pavel – révén próbálta tartani a lépést, de a végére elfogytak a lányok, és 84-72-re kikapott együttesünk. A vereséggel csapatunk jelenleg a kilencedik helyen áll a tabellán.

Női NB I/A-csoport, 21. forduló
TFSE-MTK Budapest–Vasas Akadémia 74-82 hosszabbítás után (17-21, 9-9, 24-10, 16-26, 8-16)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!