Vívás – kard
Szatmári András

Kosárlabda: drámai végjáték után kiesett a csapatunk a Hepp-kupából (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.01.12 Frissítve: 2022.01.12 Kosárlabda női

Az MTK-TFSE 51-50-re kikapott – hazai pályán – a Sportdarázs-SMAFC-tól.

Az MTK-TFSE kosárlabdacsapata a soproni Sportdarázs-SMAFC együttesét fogadta a Városmajorban, a Hepp-kupa harmadik fordulójában. Ebben az évadban a felek találkoztak már egyszer a bajnokságban, novemberben, Sopronban a mieink nyertek 84-70-re.

A vendégek szerezték meg a meccs első kosarát, míg a házigazdák első pontjaira – Boros Dorka szerezte – a negyedik percig kellett várni (4-2). Összességében nagyon pontszegényen alakult a nyitó tíz perc, melynek a második felében már inkább Patai Benjamin tanítványai irányították a játékot. Király Andrea hárompontosa után 11-6-os kék-fehér előnnyel indult a második etap.

Úr Boglárka duplájával már héttel mentek a lányok, azonban a soproniak – Bakó Patrícia vezetésével – igyekeztek tartani a lépést (13-9). A Boros és Király fémjelezte együttesünk a negyedben végig őrizte a minimális, két-három pontos fórját; 26-24-es állásnál jöhetett a nagyszünet.

Király Andrea egymás után elsüllyesztett két triplájával az MTK-TFSE kezdte jobban a második félidőt (32-24), de a vendégek ekkor sem adták meg magukat, a negyed derekára ledolgozták a hátrányukat, 34-34-nél egyenlítettek. Ekkor Király Andrea és Úr Boglárka is betalált kintről, ismét elléptünk (40-34). A harmadik szakasz záróperceiben mindössze egyetlen soproni kettes született, 40-36-nál következhetett a zárófelvonás.

Két villámgyors kétpontossal ismét egalizált a SMAFC (40-40), majd Boros Dorka két közelijével újra nálunk volt az előny, négypontos vezetéssel (47-43) fordulhattak rá a lányok az utolsó öt percre, amelyet Boros Dorka és Kenyeres Anett Beáta büntetőivel sikerült hétre növelni (50-43).

Sajnos a végjátékban már nem esett több hazai kosár, eközben viszont a Sopron 8-0-s rohamot produkált a legvégén. Így hiába vezetett szinte végig csapatunk, 51-50-s vereséggel zárult a találkozó, ezzel az MTK-TFSE búcsúzott a Hepp-kupától.

Női kosárlabda Hepp-kupa, 3. forduló
MTK-TFSE–Sportdarázs-SMAFC 50-51 (11-5, 15-18, 14-12, 10-15)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!