Kézilabda
Török Lilly

Kosárlabda: három vereség után újra nyert az MTK-TFSE

Publikálva: 2021.05.14 Frissítve: 2021.05.14 Kosárlabda női

Újra győzni tudott másodvonalbeli együttesünk: az MTK-TFSE 72-65 arányban múlta felül a MAFC csapatát.

Két hullámvölgyben lévő gárda csapott össze – pénteken kora este – a női amatőr NB I 20. fordulójában Budapesten: a 12. helyen álló MAFC fogadta a dobogó legalsó fokán tanyázó MTK-TFSE alakulatát. A két csapat egyaránt elveszítette legutóbbi három mérkőzését, és a mérlegükön szerettek volna javítani, ez viszont a meccs esélyeseként végül a vendégeknek sikerült.

Magabiztosan kezdett az MTK-TFSE, amely – az első negyedet öt, a másodikat hét ponttal megnyerve – a félidőre magabiztos előnyre tett szert (39-27). A mieink közül Benke Sára és Hanti Daniella tripláit érdemes kiemelni, mindketten hatékonyan céloztak távolról, mellettük Szeli Dorina a kétpontosait értékesítette magas százalékkal. A harmadik negyed végén 58-43-ra vezetett csapatunk.

A negyedik negyed első pár perce viszont a hazai csapaté volt: 5-0-ás sprinttel nyitottak, egy duplának és az első hárompontosuknak köszönhetően, míg a vendégek kísérletei egymás után tévesztettek célt. Ez a tendencia sajnos folytatódott ezután is: az MTK-TFSE küszködött mezőnyből, a MAFC pedig többször is betalált távolról, így néhány perccel a vége előtt öt pontra jöttek fel a hazaiak, izgalmassá téve ezzel a hajrát. Ennél közelebb viszont nem kerültek hozzánk, így a gyenge negyedik negyed ellenére sikerült újra meccset nyerni az MTK-s lányoknak. A mezőny legeredményesebbje Benke Sára lett, aki 22 pontot dobott.

MAFC–MTK-TFSE 65-72 (15-20, 12-19, 16-19, 22-14)

Részletes statisztika

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!