Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Kosárlabda: Dúl Panka jól tud alkalmazkodni a különböző szerepekhez a válogatottakban (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.07.04 Frissítve: 2022.07.04 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest fiatal játékosa, Dúl Panka a közelmúltban a felnőtt-, majd az Universiade-válogatott összetartásán is részt vehetett. Csapatunk irányító-hátvédje a wbasket.hu-nak beszélt az ezeken szerzett élményeiről.

A nyár elején a felnőtt-, illetve Universiade-válogatottban is számítottak 21 éves kosarasunkra, Dúl Pankára, aki a nemzeti csapatokban eltöltött – értékes tapasztalatokban gazdag – időszakokról így nyilatkozott a wbasket.hu-nak. (A vezetőedzőnk, Magyar Bianka által irányított egyetemi válogatottban egyébként nemcsak Dúl, hanem Király Andrea és Burján Laura is képviselte a TFSE-MTK Budapest színeit.)

– Milyen várakozásokkal vágtál neki a felnőttválogatott összetartásának, és azokból mi valósult meg?

– Nem voltak előre megfogalmazott elvárásaim a felnőttválogatott programját illetően. Inkább úgy fogalmaznék, hogy kíváncsi voltam milyen a közeg, milyenek az edzők és mit tudok kihozni magamból. Sajnos döcögősen indult, mert meghúzódtam rögtön az elején. Az egész összetartás megkoronázása a portugáliai mérkőzéseink voltak, amik részemről teljesen pozitívan alakultak. Természetesen látszik, hogy van hová fejlődni, és rengeteg munka áll még a válogatott előtt. Az majd az edzők döntése lesz, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni novemberben. Amit vártam magamtól, hogy küzdjek, menjek és ne izguljak, azt sikerült teljesítenem. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

– Látod a helyed abban a szisztémában, ami a felnőttválogatottat jellemzi?

– Úgy vélem, hogy jól tudok alkalmazkodni az adott csapathoz és rendszerhez. Ha az kell, hogy pontot dobjak, akkor dobok. Ha a védekezés kerül előtérbe, akkor az, ha kiegészítő szerepben számítanak rám, akkor arról próbálom kihozni a legtöbbet.

– Én azt láttam a felnőttek májusi portugáliai mérkőzésein, hogy nem múlt el nyomtalanul az, hogy megnövekedett a szereped a TFSE-MTK-ban. Olyan értelemben, hogy jól szálltál be, fel tudtad venni a válogatott meccsek ritmusát.

– Erre próbáltam figyelni és felkészíteni magam arra lelkileg, hogy ez teljesen más lesz, mint a klubcsapat. Lehet, hogy csak a második félidőben kerülök pályára és kevés időre, de nem szabad csüggedni. Amikor lehetőséget kapok, akkor maximumot kell nyújtani, mert a válogatottban nem lehet tudni, hogy meddig marad fent a pályán az ember. Igyekeztem előtte magamban ezeket elrendezni.

– Ezt követte az Universiade-válogatott. Hogy készültél arra a csapatra?

– Nem új közegbe kerültem, mint a felnőttek között. Az edzőket és a játékosokat is ismertem, így nagyjából tudtam, hogy mi vár rám. Pozitívan készültem az összetartásra. Biztos voltam benne, hogy a hangulattal nem lesz gond és bár az Universiade elhalasztása miatt közvetlen tétje nem lesz az összetartásnak, de hasznosan fogjuk eltölteni ezeket a napokat. Én vártam, és szerintem jól is sikerült.

– Több visszatekintőt is készítettem az utóbbi időszakban, és ezekből számomra az jön le, hogy a motivációval nem volt probléma.

– Szerintem sem, főleg, ha jó közegben, jó környezetben van az ember. A csapatban azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretne dolgozni és fejlődni. Külön nem kellett senki sem motiválni. Különösen úgy, hogy tudtuk, kevesen vagyunk az edzőtáborban és a meccseken, így a minőségi munkához mindenkire szükség van.

– A két portugáliai mérkőzést hogy értékeled? Az elsőn 22 pontos hátrányból fordítottatok, a másodikon szoros küzdelemben maradtatok alul.

– Nehezek voltak ezek a mérkőzések. Igazán senki nem tudta, hogy miként álljunk hozzá. Nyilván mindig az a cél, hogy a maximumot kihozzuk magunkból, és ha lehetőség van rá, akkor nyerjünk, de mégis nyolc-kilenc bevethető játékossal voltunk. Nem igazán tudtuk, hogy ebből mit lehet kihozni. Az első meccsen rosszul kezdtünk, huszonkét ponttal vezetett az ellenfél, és nem sokan gondolták, hogy vissza tudjuk hozni. Nem adtuk fel, utána is mentünk előre, ahogy az erőnk engedte, végül az akaraterőnknek köszönhetően behúztuk a győzelmet. A másodikon már érződött a fáradtság, de az pozitívum, hogy mindenki hasznos perceket töltött a pályán, és így mindkettőnek megvolt a hozadéka.

– A két mérkőzésen ponterősen játszottál. Ez azt jelenti, hogy itt neked támadásban is vezérnek kell lenned?

– Ahogy mondtam, én szeretek alkalmazkodni. Meglátjuk, hogy mire lesz szükség, mely területen tudom a legtöbbet hozzátenni, segíteni a csapatnak. Védekezésben és támadásban is a maximumra törekszem.

– Mik lehetnek a csapat erősségei?

– Mindenképpen az akaraterőt mondanám. Azokkal a játékosokkal, akik ott voltak, támadásban és védekezésben sikerült kialakítani az alapszisztémát, amihez tartottuk is magunkat. Ez nagy dolog. Azt is mutatja, hogy a játékosok megvannak hozzá, képességben és hozzáállásban. Több edzéssel majd még többet tudunk ebben elérni. Amit kérdeztél, az majd akkor fog kiderülni, hogy ha lesz több időnk, valamint lesz előttünk bármiféle komolyabb torna, konkrét megfogalmazott céllal.

– Hogy folytatódik a nyár számodra?

– Most a pihenésé és a tanulásé a főszerep. Szeretnék végezni a vizsgáimmal, hogy kicsit átlássam ott hogyan állok. Lesz nyaralás is, de nem fogom elhagyni a kosárlabdát. Aztán augusztustól nekilátunk a felkészülésnek. Ez a pár hét gyorsan el fog menni. Válogatott téren ősszel folytatódik a program, a felnőtteknek novemberben Eb-selejtező-mérkőzések lesznek. Emellett tervben van az Universiade-összetartás is.

(A képek forrása: Girgász Péter / MKOSZ; Federação Portuguesa de Basquetebol – fpb.pt)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!