Atlétika
Magyari Zoltán

Kosárlabda: Dúl Panka élt a lehetőséggel Szlovénia ellen

Publikálva: 2023.05.18 Frissítve: 2023.05.18 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest színeit képviselő Dúl Panka tizenkét pontig jutott – az Európa-bajnokságra hangoló – válogatottban a szlovéniai felkészülési meccsen.

Második mérkőzését is lejátszotta a magyar női kosárlabda-válogatott Szlovéniával szemben, az Európa-bajnokságra történő felkészülés jegyében. Az első összecsapáson 64-87 arányban nyert Székely Norbert szövetségi kapitány együttese, azonban akkor nem volt a 12 fős meccskeret része játékosunk, Dúl Panka. Nem úgy a második találkozón, amelyen 22 percet kapott, és a játéklehetőséget megbecsülve tette le a névjegyét.

Az erőviszonyokat illetően nem változott a játék képe, jobb volt a magyar válogatott a szlovénnál: minden negyedben felülmúlva ellenfelét zárta második edzőmérkőzését. Kiválóságunk, Dúl Panka összesen 22 perc 16 másodpercet töltött a parketten, ezalatt 12 pontot, 3 lepattanót, 4 asszisztot jegyzett, ráadásul rendkívül jó dobószázalék (75%) mellett.

A találkozót követően így értékelt Székely Norbert, szövetségi kapitány az MKOSZ honlapján:

– A mostani sikert semmiféleképpen nem fogjuk túlértékelni. Nagyon sok fejlődési lehetőség van még a válogatottban, és ha a céljainkat el szeretnénk érni az Európa-bajnokságon, akkor ez jó első állomás volt, de innen még sok munka vár ránk. Amit nagyon fontos kiemelni, hogy a csapat a három nap alatt nagybetűs csapattá érett.

(Forrás: tfse.sport.hu; a kiemelt kép forrása: kzs.si, illetve Girgász Péter/MKOSZ)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!