Atlétika
Krizsán Xénia
A szorosabban alakuló első félidő után második csapatunk 24 pontos győzelmet aratott a debreceniek ellen a Városmajorban.
A bajnokságot két sima sikerrel kezdő MTK-TFSE – hazai pályán – a DEAC együttesével találkozott az NB I/B Zöld csoportjának harmadik játéknapján. A vendégek korábban csupán egy meccset játszottak, azt megnyerték a Szolnok ellen.
Hegedűs Péter tanítványai rosszul kezdték a mérkőzést (0-6), de a lassú kezdés után – elsősorban Turi Eszter kosarainak köszönhetően – 14-0-ás szériát produkáltak és fordítottak (14-6). Majd az első negyed végére stabilizálódni látszott a különbség (18-11). A folytatásban egyik csapat sem remekelt támadásban, mindössze 17 pont született ebben a tíz percben, ugyanakkor a mieink így is nyolcpontos vezetéssel vonulhattak be az öltözőbe a nagyszünetre (27-19).
A második félidőre az MTK-TFSE abszolút ritmust váltott: Turi Eszter mellett Vígh Bernadett, Kozma Zoé, Dömötör Petra és Munkácsi Adél is beszállt a pontgyártásba, ezzel villámgyorsan 15 pontosra nőtt a fór (36-21). Mérész Petra triplájával pedig 51-26-os állásnál ért véget a harmadik felvonás. A nagy előny tudatában a végjáték formalitássá vált, csapatunk végül meggyőző fölénnyel, 67-43-ra nyert hazai pályán. A mieink legeredményesebbjeként Turi Eszter 16 ponttal zárt. Az MTK-TFSE 3-0-ás mérleggel a tabella élén áll a Zöld csoportban.
Női amatőr NB I, Zöld csoport, alapszakasz, harmadik forduló
MTK-TFSE–DEAC 67-43 (18-11, 9-8, 24-7, 16-17)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
Kosárlabda: MTK-TFSE-DEAC (NB I/B Zöld csoport, 3. forduló)