Atlétika
Jankovics Dániel

Kosárlabda: az MTK-TFSE magabiztosan nyert Szekszárdon

Publikálva: 2022.03.16 Frissítve: 2022.03.16 Kosárlabda női

Egyesületünk második csapata – remek játékkal – 72-50-re győzött idegenben.

A másodosztályban hetedik helyen álló MTK-TFSE kosárlabdacsapata a tizenkettedik, Atomerőmű KSC Szekszárd II. otthonába látogatott a 16. fordulóból szerda estére halasztott találkozón.

Az esélytelenebb házigazdák kezdték jobban a meccset, öt perc után már 9-2-re vezettek, azonban Burján Laura és Király Andrea kosaraival villámgyorsan kiegyenlítettek a mieink (9-9), míg az első negyed végén már együttesünknél volt az előny (19-18).

A második negyedre a lányok telejs mértékben átvették az irányítást: a továbbra is remeklő Burján és Király mellett Kozma Zoé, Herjeczki Patrícia és Vígh Bernadett is kivette a részét a pontgyártásból, miközben a másik oldalon alig engedtek pontokat a Szekszárdnak. Az MTK-TFSE 23-6-ra megnyerte ezt a tíz percet, így a felek 42-24-es vendégvezetéssel mehettek el a nagyszünetre.

A fordulást követően a harmadik szakasz első felében Patai Benjamin tanítványai stabilan őrizték 16-18 pontos fórjukat (49-31). Majd a hazaiak – a pontjaik javát szállító Andi Hanna vezérletével – felzárkóztak 50-41-re. Vígh Bernadett közeli kettese és Úr Boglárka hármasa törte meg a szekszárdiak lendületét (56-40). Ezután Úr percei következtek: újabb sikeres duplával jelentkezett, és a harmadik negyednek az ő remek triplája vetett véget (61-46).

A záróetapban a 28 pontig jutó Andi továbbra is tarthatatlannak bizonyult a Tolna megyeiek részéről, ám csapatunk ezzel együtt is kiválóan kontrollálta előnyét, sőt a végjátékban még növelni sikerült azt. A hét pályára lép játékosunkból öten is kétszámjegyű pontterméssel végeztek. Az MTK-TFSE végül 72-50-re győzött Szekszárdon, és a sikerrel előrelépett a tabella ötödik helyére.

Női amatőr NB I Piros csoport, 16. forduló
Atomerőmű KSC Szekszárd II.–MTK-TFSE 50-72 (18-19, 6-23, 22-19, 4-11)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!