Atlétika
Jankovics Dániel

Kosárlabda: alaposan megszorongattuk a Győrt is, közel jártunk az idegenbeli bravúrhoz

Publikálva: 2023.11.26 Frissítve: 2023.11.26 Kosárlabda női

A TFSE-MTK Budapest a DVTK után a másik euroligás hazai csapatot, a Győrt is nagy csatára kényszerítette: együttesünk végül hatpontos vereséget szenvedett.

Egy héttel azután, hogy a TFSE-MTK Budapest 55-50-re alulmaradt – hazai pályán – a bajnokságban és az Euroligában is veretlen a Diósgyőrrel szemben, Hegedűs Péter csapata vasárnap a második helyen álló, szintén a legerősebb nemzetközi kupasorozatban szereplő Győrhöz látogatott.

Parádésan kezdtek a mieink: a harmadik percben már 10-1-re vezettek, majd a nyitónegyed feléhez érve pedig 12-3-ra álltak jobban. Ezt sorozatban hét hazai pont követte (12-10), de a lányok továbbra is őrizték a vezetést, így 17-14-nél rajtolt a második szakasz. A folytatásban a Győr vette át az irányítást, illetve a vezetést is (19-20), ugyanakkor a kék-fehérek szorosan követték ellenfelüket, mi több, Dúl Panka duplájával ismét nálunk volt az előny (27-25). A nagyszünetig hátralévő időszakban fej fej mellett haladtak a felek – egálról jöhetett a második félidő (37-37).

A fordulást követően hasonló mederben zajlott a meccs: a TFSE-MTK részéről ekkor elsősorban Németh Alma jeleskedett a pontok terén (44-45). A következő percekben aztán hat ponttal ellépett az ellenfél (44-50), viszont a csapatunkat ez cseppet sem törte meg (51-54). Hárompontos különbségnél vette kezdetét a negyedik negyed (53-56).

A végjátékot a Győr indította jobban (63-55), azonban Sha Carter vezérletével újra visszakapaszkodtak a mieink (63-65). Az utolsó négy perchez érve már csak egyetlen pontra csökkent hátrányunk (66-67). A lányok közel álltak a bravúrsikerhez, de a záró három percet végül a házigazdák bírták jobban, így a TFSE-MTK 81-75-ös vereséget szenvedett.

Csapatunk legjobbjaként Dúl Panka 15 ponttal és 30-as VAL-mutatóval végzett.

A TFSE-MTK ezzel 3/3-as mérleggel áll, továbbra is a tabella hatodik helyén. Folyatás egy hét múlva, amikor a BKG Szigetszentmiklóst fogadjuk hazai pályán.

Női NB I/A-csoport, alapszakasz, hatodik forduló
Serco Uni Győr–TFSE-MTK Budapest 81-75 (14-17, 23-20, 19-16, 25-22)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

(Fotó: Borhi Mihály/TFSE)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!