Atlétika
Szabó Beatrix

Kosárlabda: 35 pontos vereséget szenvedett az MTK-Elite Basket

Publikálva: 2021.02.27 Frissítve: 2021.02.27

Férfi kosárlabdacsapatunknak sansza sem volt az NKA Pécs ellen, hazai pályán 103-68-ra kaptak ki Horváth Balázs tanítványai.

Újabb mérkőzés, azaz újabb lehetőség állt férfi kosárlabdázóink előtt, hogy valamelyest szépítsenek nem túl erős, három győzelmet és tizenhét vereséget számláló mérlegükön az NB I/B piros csoportjában. Horváth Balázs együttese a tabella nyolcadik helyén álló, hárommeccses sikerszériában lévő NKA Pécs ellen bizonyíthatott hazai pályán.

Azonban tulajdonképpen a mérkőzés első negyedében eldőltek az érdemi kérdések. Együttesünk védekezése egyáltalán nem működött, vagy legalábbis a pécsiek ellen hatástalannak bizonyult. Rögtön 27 pont állt az eredményjelzőn az első tíz percet követően, így a folytatásban a mieinknek kellett rohannia a történések után (11-27).

A második etapban ez sikerült, a fiúk két ponttal behúzták a negyedet, de összesítve még így is 34-48-as állásnál vonultak nagyszünetre a felek. Sajnos az összecsapás és a játék képe mit sem változott a folytatásban, ellenfelünk a harmadik negyedben is húsz pont felett értékesítette a helyzeteit, a végén ráadásul valódi kiütés kerekedett ki a bajnokiból. A Pécs 35 pontos győzelmet aratott, osztálykülönbség volt a két együttes között.

MTK-ELITE BASKET–NKA PÉCS 68-103 (11-27, 23-21, 18-22, 16-33)
Pontszerzőink: Jakab Péter 16/3 pont, Láncos Krisztián 11, Takács András 10, Bognár Mátyás 9/6, Farkas Sándor Dániel 6/3, Juhász Kájusz 5, Jilling László 3/3, Spiriev Artemon Bendegúz 3/3, Nagy Dániel 3

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!