Atlétika
Magyari Zoltán

Kitűnő magyar szereplés (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.07.21 Frissítve: 2019.07.21 Junior

Remekeltek a magyar ritmikus gimnasztikázók a moszkvai junior-világbajnokság szombati versenynapján. A kombinált csapatversenyben Magyarország a 6. helyen végzett, a Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza összeállítású együttes kéziszercsapat szintén a 6. lett az összetett versenyben.

Kocsis Evelin kezdte, a kéziszercsapat folytatta, az eredmény három magyar döntő az első alkalommal kiírt junior-világbajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője 16.200 pontot kapott szalaggyakorlatára, így ötödikként kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba – bravúrja értékét növeli, hogy a szezon során sérüléssel küzdött, így ért el kitűnő eredményt. Krasznay Blanka a 17. helyen zárt 16.000 pontra taksált buzogánygyakorlatával.

Az egyéni versenyzők után jött az idény során több kitűnő eredményt elérő kéziszercsapat. Az első feladat aktív volt: minél jobban végrehajtani az 5 karika gyakorlatot. Ez sikerült is: a magyarok bemutatóját 21.650 pontra értékelték a bírók, és ez finálét ért, méghozzá a hatodik helyen. A másik feladat passzív: drukkolni, hogy 5 szalaggal a pénteken kapott 16.750 elég legyen a döntőhöz. Elég is volt, a magyar egység ebbe a fináléba a 7. helyen jutott be. A kéziszercsapatok összetett versenyében ez a kiváló 6. helyet jelentette.

Az egyéni versenyzők (Bernát Szófia, Kocsis Evelin, Krasznay Blanka) négy és a kéziszercsapat két pontszáma alapján kiszámított kombinált összevetésben a bravúros 6. helyen végzett a magyar válogatott, amelyet kizárólag sportági nagyhatalmak – Oroszország, Olaszország, Izrael, Fehéroroszország és Azerbajdzsán – előztek meg.

A kombinált csapatversenyt Oroszország nyerte meg óriási fölénnyel Olaszország és Izrael előtt, a kéziszercsapatok összetett aranyérmét szintén az oroszok söpörték be, biztosan megelőzve Olaszországot és Fehéroroszországot. A junior-világbajnokság vasárnap zárul, Kocsis Evelin és a kéziszercsapat révén három fináléban is van magyar érdekeltség.



(Forrás: utanpotlassport.hu)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!