Atlétika
Szabó Beatrix

Kézilabda: sokáig vezettünk a Fradi ellen, erre a teljesítményre méltán lehetünk büszkék (GALÉRIA)

Publikálva: 2023.01.25 Frissítve: 2023.01.26 Kézilabda

A K&H Liga 13. fordulóján az Elek Gábor vezette FTC-Rail Cargo Hungaria volt az ellenfelünk, nagy küzdelemre kényszerítettük a fővárosi zöld-fehéreket. Csak a végén tudtak fölénk kerekedni.

Nem indult gólszegényen a találkozó, az első két percben már négy gólt is lőttek a csapatok, szerencsére ebből a fele a miénk volt. A találatgazdagság a továbbiakra is jellemző maradt, és a 10. perc elején 6-6 állt az eredményjelzőn.

A mieink közül Pál Tamara volt a legeredményesebb – három akciógóljával. Lányaink a hosszú támadásvezetéseknek köszönhetően mindig megtalálták a réseket a zöld-fehér pajzson, így tartani tudtuk a lépést a Bajnokok Ligájában szereplő ellenfelünkkel.

Mindkét vezetőedző sokat forgatta a pályára lépőket, a mi oldalunkon a szeptember óta sérüléssel bajlódó Mészáros-Mihállfy Adrienn is újra a társai segítségére lehetett. Elek Gábor a mérkőzésen másodjára kérte ki az idejét, ugyanis 15-12-re vezettünk a 22. percben, sőt Dakos Noémi góljával már négy volt a javunkra. A 27. percben továbbra is tartottunk a négygólos előnyt, Sallai Nikolett találatával pedig ötre növeltük azt. A szünet előtt visszaállt a négygólos differencia, 20-16 volt nekünk.

Húsz gólt lőni egy félidő alatt a Ferencvárosnak nagyon szép teljesítmény, és a második etap első percében is tartani tudtuk a fórt, igaz háromra csökkent a különbség. Pál Tamara viszont ebben a játékrészben is folytatta szenzációs teljesítményét, nyolc gólnál járt játékosunk. A félidő derekához közeledve újra öt lett az előnyünk.

Az ötvenedik percben kettőre zárkóztak a zöld-fehérek, sőt 31-30-nál már csak egyetlen találat volt a különbség. Az 54. percben egyenlítettek ki a vendégek, Vágó Attila pedig azonnal időt is kért. 34-33-nál fordult meg az állás, az FTC lányai vették át a vezetést. A végjáték rendkívüli izgalmakat tartogatott, hiszen két perccel a vége előtt döntetlen állt az eredményjelzőn. Nagyot harcoltak a lányok, büszke lehet rájuk mindenki, hiszen végig meccsben voltak, ám sajnos 37-36-os végeredménynél a vendégek örülhettek.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 13. forduló

2023. január 25. 18:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 400 néző.

MTK Budapest‒FTC-Rail Cargo Hungaria 36-37 (20-16)

Játékvezetők: Bóna Sz., Földesi Cs.

MTK Budapest: Győri ‒ Grosch 5, Szabó K. 4, Simon 7, Szabó L. 2, Pál 9 (1), Pelczéder. Csere: Suba (kapus), Kobela, Román 2, Dakos 3, Sallai 4, Mészáros-Mihálffy, Juhász.

Vezetőedző: Vágó Attila

FTC-Rail Cargo Hungaria: Janurik ‒ Malestein 11 (6), Bölk 4, Tomori, Cvijics 6, Lekics 2, Márton 5. Csere: Bíró (kapus), Stolle 6, Kisfaludy 1, Szöllősi-Zácsik, Szucsánszki, Kukely 1, Hársfalvi 1.

Vezetőedző: Elek Gábor

Hétméteresek: 1/1, illetve 6/6.

Kiállítások: 8 perc, 2 perc.

Vágó Attila: ‒ Boldog vagyok, hiszen a lányok fantasztikus teljesítmény nyújtottak ma. Természetesen ilyenkor mindenki kicsit csalódott, hogy nem sikerült pontot szerezni, de ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, hogy az utolsó másodpercekben még a döntetlenért támadhatunk a Ferencváros ellen, akkor azt mindenki aláírja. Elfáradtunk a végére, nagyot játszottak a lányok, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk!

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!