Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: bejutott a középdöntőbe a női kézilabda-válogatott

Publikálva: 2021.12.04 Frissítve: 2021.12.04 Kézilabda

A spanyolországi világbajnokság csoportmérkőzéseinek második körében Csehország volt az ellenfelünk.

A spanyolországi világbajnokság F-csoportjának második körében Csehország ellen lépett pályára magyar női kézilabda-válogatottunk. A mieink 35-29-es győzelemmel hangolódtak a csehek elleni találkozóra, míg ellenfelünk 31-21-es vereséget szenvedett Németországtól az első fordulóban.

Az első játékrész kezdetén erős tempót diktáltunk, igyekeztünk kihasználni a csehek lassabb visszarendeződését gyors támadásbefejezésekkel, melynek köszönhetően a 9. percben már kétgólos előnyben voltunk. Tizenkét perc elteltével a cseh szövetségi kapitány időt kért, hogy megállítsa a magyar rohamokat, hiszen ekkor már 8-4 volt a javunkra. Az időkérés meghozta a kívánt eredményt, felzárkóztak két gólra. További kísérleteiket sikeresen visszavertük, ám a 24. percben – több hibánknak betudhatóan – már csak egy gól volt a különbség a két együttes között. Az első harmincas etap letelte előtt négy perccel, kettős emberhátrányba kerültünk, 14-12-es vezetésünknél. Ezalatt egy gólra jött fel a cseh válogatott, de Vámos Petra a hátára vette a csapatot, bombagóljaival nem hagyta, hogy az egyenlítésért támadhasson ellenfelünk. Az első félidőt 17-15-ös vezetéssel zártuk.

Fotó: MKSZ 

A második játékrészt a csehek kezdték jobban, öt perc elteltével egy gólra csökkentették a differenciát. Ám a nagy rohanásból mi jöttünk ki győztesen, hiszen először visszaállítottuk háromgólos előnyünket, majd öt gólra növeltük azt. A 48. percben már 27-20-as vezetést tudhattunk magunkénak. A találkozó hátralévő részében tartottuk a magabiztos előnyt, de a végére a cseh válogatottnak sikerült csökkenteni a különbséget, 32-29-es győzelmet arattunk ellenük.

2021 Spanyolország, világbajnokság, 2. csoportmérkőzés

Magyarország─Csehország 32-29 (17-15)

Golovin Vlagyimir együttese ezzel bejutott a középdöntőbe. A csoportmérkőzések utolsó fordulójában az eddig szintén hibátlan mérleggel rendelkező Németország lesz az ellenfelünk december 6-án – hétfőn – 20:30 órakor. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!