Kézilabda
Bujdosó-Gerháth Fanni

Kézilabda: Utánpótláscsapataink Hajdúnánáson léptek pályára

Publikálva: 2021.10.10 Frissítve: 2021.10.10 Kézilabda

A bajnokság következő fordulójában a Hajdúnánás SK csapatához utazott serdülő- és ifjúsági gárdánk. A serdülők – továbbra is pont nélkül – az utolsó helyről, míg az idősebbek két ponttal a zsebben várták a pénteki összecsapást.

A serdülők mérkőzése nem indult kedvezően számunkra, hiszen az ellenfél tizenkét perc elteltével 7-2-es előnyre tett szert. A játékrész további feladata tehát az volt, hogy közelebb kerüljünk a vendéglátókhoz. Négy perc elteltével Rnic Marija találatával egy gólra sikerült felzárkózni, így a Hajdú-Bihar megyei csapat vezetőedzője időkérésre kényszerült. Sajnos ez sikeresnek bizonyult, hiszen kizökkentette lányainkat a ritmusból, a sajátjait pedig felrázta, így újra elhúztak a hazaiak. Serdülőegyletünk leszakíthatatlan volt, és a hátrányát ledolgozva, 11-11-es döntetlen állásnál vonulhatott a szünetre. A második játékrész kiélezett küzdelmet hozott, az etap során végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Minden gól és hiba döntő fontosságúnak bizonyult a két pont sorsát illetően, és az utolsó másodpercekig kérdéses volt, kié lesz a győzelem. Tizenhat másodperccel a lefújást jelző sípszó előtt döntetlen állásnál támadhattunk, ám Rnic Marija lövését az ellenfél kapusa hárította, nem sikerült győztes gólt szerezni. Időkérést követően hat másodperce maradt a hajdúnánásiaknak a gólszerzésre, ami sajnálatos módon sikerült is, így drámai csatában, utolsó másodperces találattal a hazaiak örülhettek a két pontnak. Ezzel serdülő gárdánk továbbra is pont nélkül áll az idei bajnoki idényben.

Női serdülő I. osztály kelet 5. forduló
Hajdúnánás SK–MTK Budapest 24-23

Finfera Maximilián: – A vereség ellenére gratulálok a csapatomnak, nagyon keményen küzdöttek, de nem volt szerencsénk.

Az ifjúsági találkozó nem tartogatott a serdülőmeccshez hasonló izgalmakat, ugyanis a kezdetektől fogva uraltuk a mérkőzést. Már az első játékrész végére ötgólos előnyre tettünk szert, és 12-17-es állásnál vonulhattak a csapatok pihenőre. Lányaink a második félidőben sem engedték ki a karmesteri pálcát a kezükből, és a hajdúnánásiaknak nem sikerült csökkenteni a különbséget, sőt negyedóra elteltével már hétgólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Az összecsapás végére kialakult a két együttes közötti legnagyobb differencia, és magabiztos, tízgólos győzelmet aratott ifjúsági gárdánk a pontvadászat ötödik fordulójában.

Női ifjúsági I. osztály kelet 5. forduló
Hajdúnánás SK–MTK Budapest 28-38

Finfera Maximilián: – Igazi örömjáték volt, a mérkőzés elejétől kezdve a mi kezünkben volt a meccs irányítása, és az első félidőben megszerzett előnyünket a második játékrészben tovább tudtuk növelni. Gratulálok a csapatnak!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!