Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: újabb kiesés elől menekülő csapatot fogadunk

Publikálva: 2024.05.17 Frissítve: 2024.05.17 Kézilabda

Vasárnap a NEKA csapata érkezik a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba.

Három meccs vár még az idényben a mieinkre, melyből kettőt hazai környezetben játszunk. Május 19-én a balatonboglári kézilabdásokat látjuk vendégül, akik továbbra is az NB I-es joguk megőrzéséért küzdenek. Alapvetően sem vártunk könnyű meccset, de ellenfelünk plusz motivációja még rátesz majd a küzdelemre, viszont nekünk is egyértelmű célunk a két pont megszerzése.

A NEKA és mi is nehéz meccsből megyünk bele a vasárnapba, hiszen szerdán kék-fehér lányaink Mosonmagyaróváron játszottak, míg az akadémisták az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégei voltak. Mindkét csapat mérkőzése már az első félidőben eldőlt, a mieink tizenhárom, míg a NEKA kilencgólos hátrányban volt a szünetben, a mérkőzésen pedig a most egymással mérkőző együttesek tíz feletti különbséggel kaptak ki.

Szerda óta azonban gőzerővel készül mind a két fél a hétvégére, ha pedig visszaemlékszünk a felek januári összecsapására, akkor elmondható, hogy nagyon megszenvedtünk a győzelemért Balatonbogláron, melyet végül 31-28-as végeredménnyel sikerült elérni. Vágó Attila is tisztában van vele, hogy milyen jelentőséggel bír a vasárnapi találkozó mindkét fél számára, különös tekintettel a NEKA csapatának. 

‒ Szeretnénk itthon tartani a két pontot, de tudjuk, hogy ellenfelünk milyen helyzetben van, az életéért küzd a hátralévő fordulókban, azon van, hogy kiharcolja a bennmaradást. Ennek ellenére nekünk csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, hogy itthon újabb győzelmet tudjunk aratni.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 24. forduló

2024. május 19. 15:30, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

MTK Budapest‒NEKA

Játékvezetők: Fekete T., Hajdu T.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!