Atlétika
Jankovics Dániel

Kézilabda: sima győzelemmel jutottunk tovább a Tippmix Magyar Kupa negyedik fordulójába

Publikálva: 2023.11.14 Frissítve: 2023.11.15 Kézilabda

46-29-re legyőztük a SZISE-Bamba Marha együttesét a második körben.

Ahogyan arra számítani lehetett, nagy iramú mérkőzést játszottunk a Tippmix Magyar Kupa harmadik fordulójában a SZISE-Bamba Marha csapatával. Ahhoz sem férhetett kétség, hogy a tempót mi diktáltuk, bő öt perc után 8-1-re vezettünk. A sok labdaszerzésünkkel gyors gólokat tudtunk szerezni, Pelczéder Orsolya éppen ilyen akcióból lőtte meg tizedik gólunkat. Még negyedóra sem telt a találkozóból, amikor már kétszámjegyűre nőtt az előnyünk.

Tizenöt perc játék után érkeztek az új emberek, a két átlövő pozícióba Kekezovity Anna és Koronczai Petra, a kapuba Porobic Zoé, a védelemben pedig Kobela Tamara volt a frissítés. A huszadik percbe belépve 19-7 állt az eredményjelzőn javunkra. A szünet előtti tíz percben már tizennéggyel is vezettünk, de ellenfelünk zsinórban két gólt lőtt a félidő utolsó percében, így 23-11-ről várhattuk a második játékrészt.

A szünet után kicsit fellazult a védelmünk, hét perc alatt hét gólt kaptunk a Szent István SE együttesétől. A góllövés viszont továbbra sem okozott problémát, a negyvenedik percben harminckét szerzett találatnál jártunk. Az 50. percben 40-24-re vezettünk, és még ennél is nagyobb különbség alakulhatott volna ki, de több ziccert is elhibáztunk, így nem tudtuk növelni a differenciát.

A mérkőzés kiválóan szolgálta a mieink felkészülését, hiszen nagyon fontos két pontért utazunk Békéscsabára, a szombati összecsapás előtt pedig remek gyakorlásnak bizonyult ez a meccs. A találkozót végül 46-29-re nyertük meg, és jutottunk ezzel a Tippmix Magyar Kupa negyedik fordulójába.

Tippmix Magyar Kupa III. forduló

2023. november 14. kedd 17:00, Tököl, Városi Sportcsarnok, 60 néző. 

SZISE-Bamba Marha‒MTK Budapest 29-46 (11-23)

Játékvezetők: Budai-Bock K., Wenzel T.

SZISE-Bamba Marha: Szabados ‒ Szalai 1, Kerekes 1, Hajdu 2, Osvai, Janicsák 4, Buzsáki. Csere: Csöndör, Szemző (kapus), Helm 5 (1), Pasqualetti 5, Ugrai 2, Ádám 2, Giricz, Kazeem 3, Nánási 4.

Vezetőedző: Lepsényi Sándor

MTK Budapest: Győri ‒ Papp 1, Mészáros-Mihálffy 3, Farkas 7 (2), Török 4, Szabó N. 6, Pelczéder 4. Csere: Porobic, Szőke (kapus), Mazák-Németh, Koronczai 6, Kekezovity 5, Kobela, Fekete 4, Andróczki 3, Poczetnyik 3.

Vezetőedző: Vágó Attila

Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2.

Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc.

Vágó Attila: ‒ Örülök a továbbjutásnak, de a kapott gólok számával nem vagyok elégedett. Mindenképpen javulnunk kell abban, hogy hatvan percen át fent tartsuk a koncentrációnkat. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!