Atlétika
Nagy Marcell
A tabellán egy ponttal mögöttünk álló Alba Fehérvár KC érkezik.
A húsvét előtti hétvégén igazi ki-ki meccset játszanak a mieink, hiszen a K&H Liga 18. fordulójában az Alba Fehérvár KC látogat a Riz Levente Sportcsarnokba. Csapatunk az előző héten az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként a Népligetben szerepelt, és sajnos nem tudtuk megnehezíteni a fővárosi zöld-fehérek útját a két ponthoz, 43-23-ra kikaptunk. A Székesfehérvár is az egyik Bajnokok Ligája-szereplővel játszott, a Győri Audi ETO KC-t fogadta. Számukra az első félidő jobban alakult, csak ötgólos hátrányban voltak, ám végül 37-21-re kikaptak.
Csütörtökön nagyon értékes két pontért küzdhetnek meg a csapatok, és ha a szezon októberi mérkőzéséből indulunk ki, akkor fordulatos, küzdelmes és látványos találkozót várhatunk az összecsapástól. Jól emlékezhetünk, hogy a Székesfehérváron rendezett párharc első játékrészét követően még a hazaiak vezettek 15-14-re, ám a második félidőben hajrájára kanyarodva hatgólos előnyben voltunk. Sajnos az utolsó tíz percben vendéglátónk visszajött a meccsbe, így 29-29-es döntetlennel zárult a meccs. Azóta is nagyon fájó pontot veszítettünk el az Alba Fehérvár KC ellen, amit most hazai környezetben javítanánk.
Az októberi mérkőzés óta Szabó Kitti már nem a mi sorainkban fog harcba szállni a győzelemért, illetve egy új kapussal is erősítettek Horváth Rolandék. Márciusban csatlakozott a keretükhöz az eddig Romániában kézilabdázó orosz hálóőr, Renata Kajumova, aki a Győr elleni mérkőzésen már be is mutatkozott az Alba színeiben.
Vágó Attila: ‒ Nagyon szeretnénk itthon tartani a két pontot, ezért dolgozunk egész héten, mindent meg fogunk tenni érte. A mérkőzésen olyan koncentrált állapotba akarunk kerülni mentálisan és fizikálisan egyaránt, hogy megszerezzük a győzelmet csütörtökön.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 18. forduló
2024. március 28. 18:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
MTK Budapest‒Alba Fehérvár KC
Játékvezetők: Horváth P., Marton B.
Kézilabda: „Mintha hazaérkeztem volna” ‒ Bujdosó-Gerháth Fanni (VIDEÓ)
Kézilabda: továbbra sincs meg az első győzelem, döntetlen a Vasas SC ellen (GALÉRIA)
Kézilabda: elérkezett az első tétmeccs
Kézilabda: izgalmas meccsen 32-31-re kaptunk ki a Moyra-Budaörs Handball csapatától az első felkészülési találkozónkon (GALÉRIA)