Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia
Két perccel a mérkőzés vége előtt még kétgólos hátrányban voltunk, ám sikerült 25-25-re kihozni a találkozót.
Szombaton a Viharsarokba látogatott csapatunk, ahol az első időkérés előbb megtörtént a részünkről, mint az első gólszerzés, hiszen hat percen át nem sikerült bevenni a hazai kaput. Mészáros-Mihálffy Adrienn bombája törte meg a csendet, ezzel 3-1-re szépítettünk. A gépezet sajnos nem indult be azzal, hogy meglőttük az első gólt, hiszen 6-1-re vezettek a lila-fehérek.
Koronczai Petra első találata pedig már azt jelentette, hogy 7-5-re zárkóztunk a 14. percben. Úgy tűnt, sikerült túllendülnünk a rossz kezdésen, ugyanis az ötgólos hátrányt a tizenkilencedik percben ledolgoztuk és egyenlítettünk 8-8-nál. Sajnos a folytatás ismét ellenfelünké volt, akik három góllal léptek el. A szünet előtt ledolgoztunk a hátrányból, 12-10-es állással mehettünk pihenőre.
A második félidőben röpke két perc alatt megduplázódott a lemaradásunk, ám hamar visszajöttünk újra a meccsbe, Szabó Nina egyre zárkóztatott minket, Farkas Johanna góljával pedig 14-14-re módosult az állás. A játék ezután az adok-kapokról szólt, felváltva estek a találatok, így döntetlen állás mellett kézilabdázhattak a csapatok. A nagy fordulat pedig a negyvenedik percben következett be, ugyanis Poczetnyik Luca találatával először volt nálunk az előny a találkozón.
Sajnos nem sokáig vezettünk, rögtön egyenlítettek a hazaiak, és a 45. percben 20-20-at mutatott az eredményjelző. Bő tíz perccel a vége előtt viszont 22-21-nek a vendéglátóink örülhettek, így Vágó Attila rögtön magához hívta a sajátjait pár taktikai utasítás kiosztásáért. A rövid szusszanás után Pelczéder Orsolya révén egyenlítettünk, de az 52. percben kétgólos hátrányba kerültünk.
A mérkőzés utolsó két percére is megmaradt a kétgólos lemaradás, ám bő egy perccel a vége előtt a találkozón kiválóan kézilabdázó Poczetnyik Luca találata egyre csökkentette a különbséget, Pelczéder Orsolya indításgóljával pedig 25-25-re módosult az állás. Még volt idő arra, hogy ellenfelünk támadjon, de betalálni nem tudtak, mindössze két másodperc maradt hátra a meccsből.
Vágó Attila ugyan kikérte harmadik idejét is, de ez az idő már kevésnek bizonyult arra, hogy bármilyen akció születhessen, így a bajnokságban harmadik alkalommal játszottunk döntetlent, ezúttal a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE elleni meccsünk zárult 25-25-ös végeredménnyel.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 9. forduló
2023. november 18. 18:00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 600 néző.
TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE‒MTK Budapest 25-25 (12-10)
Játékvezetők: Horváth P., Marton B.
TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE: Pásztor ‒ Horváth 3, Lanistanin 5 (3), Gyimesi 3, Bencsik 1, Mayer 2, Szondi 5. Csere: Román 3, Giricz, Termány, Török 3.
Vezetőedző: Rácz Sándor
MTK Budapest: Győri ‒ Andróczki 1, Mészáros-Mihálffy 1, Farkas 1, Dakos, Szabó N. 4, Fekete 2. Csere: Mazák-Németh, Koronczai 4, Kekezovity 2, Kobela, Papp 1, Pelczéder 4, Poczetnyik 5.
Vezetőedző: Vágó Attila
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/1.
Kiállítások: 6 perc, illetve 6 perc.
Vágó Attila: ‒ Az elején fegyelmezetlenek voltunk védekezésben, és hamar hátrányba kerültünk. Folyton rohanni kellett a hazaiak után, de ennek ellenére is a második félidőben sikerült átvennünk a vezetést. Megtartani nem tudtuk, mert sok helyzetet hibáztunk el, a végén pedig kétgólos hátrányból jöttünk vissza döntetlenre. Győzni szerettünk volna, de a mérkőzés képe alapján nyertünk egy pontot.