Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kézilabda: parádés kezdés után küzdelmes mérkőzésen nyertünk a Békéscsaba ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.05.10 Frissítve: 2024.05.10 Kézilabda

Az idegenbeli döntetlen után 28-25-re legyőztük a lila-fehér gárdát.

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE elleni mérkőzésünk az előre kiírt és tervezett 18:00 óra helyet fél óra csúszással, 18:30 órakor kezdődhetett csak el, ugyanis a budapesti lezárások megnehezítették a hivatalos személyek érkezését hazai pályánkra. Ez a kis késés csapatunkat egyáltalán nem zavarta meg, Győri Barbara két védése megadta az alapot a jó kezdéshez, amit Andróczki Flóra és Farkas Johanna is góllal hálált meg. A szuperlatívuszos történet pedig Poczetnyik Luca bombájával, és Pelczéder Orsolya labdalopásával folytatódott.

Tíz perc után 5-2-re vezettünk, de Dakos Noémi hétméteresével háromra nőtt az előnyünk. Már négy góllal is mentünk, ám a vendégek időkérésekor ‒ 10-7-nél ‒ csak három volt közte. A szusszanás után lehetőségünk lett volna közé tenni még párat, de a helyzetek kimaradtak, amit a békéscsabaiak kihasználtak, és egyre zárkóztak. Nem gondolkozott sokáig Vágó Attila, a kezdeti lendületünk alábbhagyott, ennek visszahozása érdekében ő is kikérte első idejét.

Már az egyenlítésért támadtak a lila-fehérek, és büntetővel lehetőségük is nyílt valóra váltani azt, de Szőke Szonja útját állta a kísérletnek. Győri Barbara teljesítménye továbbra is meghatározó volt, és Ferenczy Fruzsina betörésével újra plusz hármat jegyezhettünk javunkra. Fekete Bozsana két perccel a szünet előtt szerzett találata már a négygólos vezetést jelentette számunkra, amiből mindössze kettőt tudtunk megtartani a félidei szünetre.

15-13-as előnyről folytatódhatott a második játékrész, ám azt egészen biztosan megállapíthatjuk, hogy a parádés kezdés után kicsit átvettük ellenfelünk játékát, nagyon sok maradt az első félidőben bennünk, ami nem jött ki a pályára, ez pedig a kicsi különbségen is megmutatkozott. Két perc kellett ahhoz a Békéscsabának, hogy kiegyenlítsenek, sőt 16-15-nél már ők vezettek.

5-1-es sorozatot tudhatott maga mögött ellenfelünk, amelynek főszereplője Pásztor Bettina volt, akinek alig tudtunk gólt lőni. A nyugodt mérkőzésből hamar indulatos és parázs hangulatú találkozó kerekedett. 18-18-nál utolértük a már kétgólos fórt is jegyző lila-fehér alakulatot, de 20-18-nál ismét leszakítottak minket. Ferenczy Fruzsina érkezése új színt vitt a játékunkba, előbb Dakos Noémit hozta helyzetbe, majd ő maga szerzett gólt, ezzel pedig újra döntetlen volt. Győri Barbara ezúttal nem védéssel, hanem üreskapus találattal járult hozzá a meccshez, amivel ismét nálunk volt az előny.

23-21-es vezetés után Farkas Johanna büntetőjével újra hárommal mentünk, ám folyamatosan a nyakunkon voltak a békéscsabaiak. Három és fél perccel a vége előtt 26-25-re apadt az előnyünk, ismét izgalmas végjátéknak nézhettünk elébe. Minden bizonnyal Kekezovity Anna a meccslabdát juttatta a vendégek kapujába, átlövésével hárommal vezettünk bő egy perccel a lefújás előtt. Erről a különbségről már nem mozdult az állás, 28-25-re megnyertük a meccset.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 22. forduló

2024. május 10. 18:30, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 300 néző.

MTK Budapest‒TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 28-25 (15-13)

Játékvezetők: Altmár K., Horváth M.

MTK Budapest: Győri 1 ‒ Andróczki 5, Dakos 4, Weisheitel, Mészáros-Mihálffy 2, Farkas 5 (1), Pelczéder 3. Csere: Poczetnyik 1, Kekezovity 2, Ferenczy 3, Fekete 2, Papp, Kobela.

Vezetőedző: Vágó Attila

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE: Pásztor ‒ Horváth 4, Török 1, Borbély 5, Bencsik 2, Özdemir 5, Szondi 2. Csere: Szabó (kapus), Gyimesi, Zagar 1, Bencsik-Giricz 5.

Vezetőedző: Rácz Sándor

Hétméteresek: 3/2, illetve 1/0.

Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc.

Vágó Attila: ‒ Nagyon jól kezdtünk, de hamar elhittük, hogy ez könnyű mérkőzés lesz innentől fogva. Felvettük ellenfelünk lassú, hosszú játékokból álló tempóját, ami nekünk nem fekszik. Szerencsére az akaratunk a helyén volt, de támadásban és védekezésben is van hiányérzetem.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!