Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kézilabda: óriási csatában, a végjátékban kevesebbet hibázó Praktiker-Vác otthonában kaptunk ki három góllal (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.01.18 Frissítve: 2024.01.18 Kézilabda

A félidei négygólos hátrány ledolgozása után két találattal is vezettünk a második játékrészben, ám a pontszerzés nem jött össze.

Csütörtökön a K&H Liga 12. fordulójában a hétvégén Norvégiában Európa Liga-mérkőzést játszó Praktiker-Vác vendégei voltunk, akik Ferenczy Fruzsina és Tyiskov-Helembai Fanny nélkül nézhettek elébe az összecsapásnak. A találkozót Farkas Johanna óriási csattanós kapufája indította, de Johi nagyon szemfüles volt, és a labdát megszerezve bejuttatta a játékszert a hazai kapuba.

4-1-re elléptek a váciak, de Fekete Bozsana önfeláldozó módon hozta játékba Andróczki Flórát, aki 4-2-re szépített. Kekezovity Anna első találatával pedig az egyenlítés is összejött a mérkőzés 11. percében. Az egál után újra sikerült három góllal meglépni a hazaiaknak, ráadásul Dakos Noémi kétperces kiállítása miatt emberhátrányba is kerültünk, így Vágó Attila úgy gondolta, ideje lesz adni egy-két szakmai utasítást csapatának.

A kis szusszanás sem segített, a 18. percben 11-6-os állásnál ötgólos hátrányban voltunk. Vezetett már hat góllal is vendéglátónk, de kettőt lefaragtunk az előnyükből. Ennél közelebb a félidei szünet előtt nem kerültünk, 16-12-es hátrányból várhattuk a folytatást.

A második játékrészt Győri Barbara két védése nyitotta, és Papp Dorka első góljával egyet dolgoztunk a különbségből, 17-14 volt az állás. Mindkét oldalon a nyitott védekezést eszelték ki a szakvezetők, és Farkas Johanna vezérletével kettőre közelítettük meg ellenfelünket. Pelczéder Orsolya szenzációs labdacsenését az első gólja követte, így egyre csökkent hátrányunk. A folytatásban pedig Papp Dorka védekezését illette dicséret, aki belemenésre kényszerítette ellenfelét, ám sajnos a hőn áhított egyenlítés elmaradt.

A 48. percben Poczetnyik Luca felsősarkos bombájával jött el az, amire vártunk, hosszú idő után újra egyenlőt mutatott az eredményjelző, Koronczai Petra góljával pedig 25-24-nél átvettük a vezetést. Őrületes izgalmak közepette nézhettünk elébe a meccs utolsó nyolc percének, egymást követték a kétperces büntetések mindkét oldalon, de az előny 27-26-nál nálunk volt. Támadhattunk már a háromgólos vezetésért is, de átlövési kísérletünk a kapufán landolt.

Az 56. percben a váciak egyenlítettek, és megkezdődött az adok-kapok, felválta estek a gólok. Kuczora Csenge góljával a hazaiak kerültek lépéselőnybe, mi pedig egy elhibázott ziccer miatt nem tudtunk egyenlíteni. Nagyot küzdöttünk, de a végjátékban kevesebbet hibázó hazaiak nyerték a meccset három góllal.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 12. forduló

2024. január 18. 18:00, Vác, Városi Sportcsarnok, 500 néző. 

Praktiker-Vác‒MTK Budapest 32-29 (16-12)

Játékvezetők: Hargitai G., Markó G.

Praktiker-Vác: Bukovszky ‒ Such 1, Ballai B. 4, Bordás 2, Kuczora 8 (4), Marincsák 3, Ballai A. 4 Csere: Csizmadia, Győri (kapus), Csíkos 6, Kovalcsik 2, Bánfai 2, Kurucz.

Vezetőedző: Herbert Gábor

MTK Budapest: Győri ‒ Andróczki 3, Mészáros-Mihálffy 1, Farkas 8 (2), Dakos 2, Poczetnyik 2, Fekete 2. Csere: Weisheitel, Koronczai 4 (1), Kekevovity 5, Szabó, Papp 1, Pelczéder 1.

Vezetőedző: Vágó Attila

Hétméteresek: 4/4, illetve 3/3.

Kiállítások: 4 perc, illetve 16 perc.

Vágó Attila: ‒ A második félidő végjátékáért kár, de még jobban sajnálom az első játékrészben összeszedett négygólos hátrányt. Szépen visszajöttünk ugyan, sőt kétgólos előnyben is voltunk, de a döntő momentumokat meghatározták a kihagyott helyzeteink. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!