Kézilabda
Kobela Tamara

Kézilabda: nincs idő pihenni

Publikálva: 2022.08.11 Frissítve: 2022.08.11 Kézilabda

Pénteken újabb felkészülési mérkőzésen szerepel kézilabdacsapatunk.

Az Alba Fehérvár KC elleni kilencgólos vereséget követően 48 órával újra edzőmérkőzést játszanak Vida Gergő lányai. Ezúttal idegenben, mégis hazai környezetben lépnek pályára, ugyanis a Vasas SC csapatával mérkőznek meg.

A Penszki Gergely irányította piros-fehér alakulat a tavalyi szezonban még elsőosztályú tagsággal rendelkezett, ám a 2022/23-as idényben újra az NBI/B-ben harcolhat. Az átalakuló másodosztályú bajnokságnak hat új igazolással vág neki a Vasas SC, illetve az előző évi gárdából is sokan a klub kötelékében maradtak. A hat érkező között van Dombi Katalin és Domokos Dalma, akik NBI-es kluboktól jöttek, valamint a másodosztályú bajnoktól igazolt át Kobela Tamara. Az egriektől Györfi Dóra és Lengyel Eszter, Kozármislenyből pedig Bánhidi Barbara tette át a székhelyét a fővárosba.

A Vasas SC együttese nagyon motiváltan vág neki a szezonnak, hiszen egyértelmű célkitűzésük, hogy újból kiharcolják az NBI-es jogot. A mieinknek tehát sok ideje nincs a regenerálódásra, ugyanis augusztus 12-én, pénteken, 16:00 órától ismét felkészülési mérkőzésen gyakorolhatnak.

Felkészülési mérkőzés:

Vasas SC‒MTK Budapest

2022. augusztus 12. 16:00, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok

Játékvezetők: Hajdu T., Halász A.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!