Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Kézilabda: Mészáros-Mihálffy Adriennre hosszú kényszerpihenő vár

Publikálva: 2022.09.30 Frissítve: 2022.09.29 Kézilabda

Játékosunk a Dunaújvárosi KKA elleni meccsen sérült meg, az esetről ő mesélt részletesen.

A szemfüles szurkolók kiszúrhatták a szeptember 24-i dunaújvárosi párharcon, hogy Adri az első félidőben pályára lépett, de rövid játék után sem az első, sem a második etapban nem tért vissza a játéktérre. Ezen kívül jól látszik a felvételeken is, hogy kézilabdázónk szerencsétlen talajra érkezést követően a kezét fogja folyamatosan. Ugyan a védekezést még a fájós kézzel végigcsinálta, de ezután egyből lerohant a kispadra. Adri az esését kézzel tompította, az a bizonyos kéz pedig a mérkőzés végére kétszer akkorára dagadt. A sérülésének körülményeiről és a továbbiakról is mesélt.

‒ A leérkezés után rögtön még nem éreztem, hogy nagy a baj, de utána mikor visszafuttotam védekezni már nagy fájdalmaim voltak, így le is kellett jönnöm a pályáról. Nem tudtam visszaszállni a meccsbe, amikor hazaértünk, első utam a kórházba vezetett, ahol megállapították, hogy a csuklómban a sajkacsont eltört. A diagnózis szerint a felépülésem várható időtartama 8-12 hét, jelenleg gipszsínbe tették a kezemet, és a jövő héten kapok rá körgipszet.

Sajnos az biztos, hogy Adri hosszú hetekig nem lesz a csapat segítségére, és az október 15-i, első hazai összecsapáson, ‒ amikor az Alba Fehérvár KC együttesét fogadjuk ‒ csak a lelátóról szoríthat a társainak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!