Atlétika
Moravcsik Angéla

Kézilabda: másodjára idegenben

Publikálva: 2022.08.04 Frissítve: 2022.08.04 Kézilabda

A negyedik edzőmeccsre kerül sor, most az Érd vendégeként szerepelnek Vida Gergőek.

Női kézilabdázóink három edzőmérkőzésen vannak túl, pénteken pedig sor kerül a negyedik összecsapásra is. Az eddigi három tesztmeccsből az első alkalommal igazán nehéz ellenféllel, a ferencvárosi lányokkal mértük össze magunkat. A találkozó első félidejében – masszív védekezéssel – kifejezetten jól tartottuk magunkat, és a végeredmény is optimizmusra adott okot. Második alkalommal az NBI/B-s szombathelyiek látogattak hozzánk, ahol érződött a két gárda közötti különbség, és ez az eredményben is megmutatkozott, tizennégy góllal múltuk felül őket. Ám sok idő nem maradt regenerálódni, hiszen július 29-én a Moyra-Budaörs Handball együttesével csaptunk össze. Ez a mérkőzés nagy csatát hozott, végig szoros volt az állás, melynek végjátékából mi jöttünk ki jobban, 24-23-ra legyőztük ellenfelünket.

Most pénteken pedig az érdi csapathoz utazunk, akik új igazolásunk, Szabó Kitti számára nem lesznek ismeretlenek, hiszen két év után döntött úgy, hogy elhagyja őket, és a kék-fehéreket választja. A távozók mellett Horváth Rolandék több játékost is szerződtettek, a jobb szélen például ismerős lehet számunkra, az évekig minket erősítő ‒ második gyermekének születése után visszatérő ‒ Dávid-Azari Fruzsina személye, mellette pedig a ferencvárosiaktól Csiszár-Szekeres Klára képviseli a rutint a csapatban. A két játékoson kívül a kapuba Csapó Kyra, belső posztokra pedig Csáki Zsófia, Puskás Lilla, Gerencsér Fanni csatlakozott a kerethez.

Felkészülési mérkőzés

Érd‒MTK Budapest

2022. augusztus 5. 13:00 Érd Aréna

Játékvezetők: Bócz L., Wiedemann V.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!