Kézilabda
Kobela Tamara
Balátlövőnk operációjára december 27-én került sor.
Petra a novemberi felkészülés során fájdalmasan esett össze a pályán, a későbbi diagnózisból pedig kiderült, hogy játékosunk térdszalagszakadást szenvedett. Balátlövőnk azóta túl van már az operáción, a beavatkozásra december 27-én került sor. A műtét után beszéltünk Petrával, aki arról mesélt, hogyan sikerült az operáció, illetve miként folytatódik tovább számára a rehabilitáció.
‒ Az orvosom szerint jól sikerült a műtét, minden rendben zajlott. Az első két nap nagyon rossz volt, eléggé fájt a lábam, de most már napról napra jobban vagyok. Január 6-án megyünk vissza varratszedésre és kontrollra, ott fogja mondani a továbbiakat a doki. Addig csak itthon pihenés és minimális gyógytorna szerepel a programban.
Ugyan Petra a helyszínen nem tudott jelen lenni és szurkolni a lányoknak a Siófok KC elleni meccsen, de otthonról nagyon izgult a csapatért. A követkető hazai bajnoki találkozón pedig már biztosan a lelátóról drukkolhat a társainak, és minden erejével azon dolgozik játékosunk, hogy mihamarabb a pályán láthassa őt újra a közönség.