Karate
Hárspataki Gábor
Koronczai Petráék győzelmekkel hangoltak a celjei világeseményre.
A Négy Nemzet tornáján elért siker után a dél-koreai csapattal újra összecsapott az ifj. Kiss Szilárd vezette juniorválogatott. Ez a párharc is mieink sikerével zárult, 32-19-re győztünk. Az MTK Budapest játékosa, Koronczai Petra öt gólt szerzett ezen a felkészülési találkozón. Az együttes június 22-én 20:30 órától kezdi meg a szereplést a világbajnokságon, ahol az csoportkör első meccsén Egyiptom válogatottjával néznek szembe.
Petrával a világeseményt megelőző időszakról, a világbajnokságra kitűzött célról, illetve az első párharcról beszélgettünk.
‒ Nagyon jól érzem magam, kiváló felkészülési mérkőzéseket játszottunk, a csapat jó formában van. Három hét felkészülés áll mögöttünk, ezek kemény edzésekkel teltek, futásokkal, kondikkal, csapatprogramokkal. Kedden utazunk Celjébe, ahol a világbajnokság végén a dobogó legfelső fokán szeretnénk állni, de ehhez minden mérkőzés nagyon fontos lesz, lépésről lépesre kell haladnunk a céljaink elérése felé. Szerdán, 20:30-kor Egyiptom ellen kezdünk, bízom a jó kezdésben, és hogy minél többen szurkolnak nekünk akár a helyszínen akár a tv előtt.
A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Június 22., szerda, 20:30: Magyarország–Egyiptom
Június 24., péntek, 16:30: Egyesült Államok–Magyarország
Június 25., szombat, 14:30: Magyarország–Lengyelország
A találkozókat a Sport1 élőben közvetíti.
Fotók: MKSZ