Taekwondo
Salim Sharif

Kézilabda: hétközi meccsek kevés sikerrel

Publikálva: 2023.03.25 Frissítve: 2023.03.24 Kézilabda

Az U19 Kecskeméten, míg az U17 Szeghalmon játszott bajnoki fordulót.

Először az idősebbek meccse szerepelt a heti programban, akik szerdán Kecskemétre utaztak. A találkozót a hazaiak 3-0-s sorozattal kezdték, így nekünk egyből az elején a visszazárkózás volt a feladatunk. Az egész félidő során igaz volt, hogy futunk az eredmény után, ugyanis támadásban rengeteget hibáztunk, 13-8-ra vezettek a kecskemétiek félidőben.

A folytatásban ugyan háromra visszajöttünk, de a vendéglátók újabb fokozatra kapcsoltak, így megint nőtt a különbség javukra. A kapott gólokkal nem volt problémánk, de a lőttek nagyon kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy ezt a találkozót megnyerjük, így végül 23-18-ra kikaptunk.

LU19 I. osztály, keleti csoport, 20. forduló

Kecskeméti NKSE‒MTK Budapest 23-18 (13-8)

Marinko Kekezovity: ‒ Nagyon rosszul kezdtük a meccset, és próbáltuk felvenni a ritmusát, de nem volt erőnk átfordítani az állást. Ennyi kihagyott tiszta helyzettel a szélekről és az átlövő pozíciókból egyetlen csapat sem tud nyerni.

A serdülők találkozója éppen ellentétesen alakult ugyanis zsinórban három góllal kezdtük a párharcot. A félidő derekáig nem is vezetett az ellenfelünk, ám onnantól átvették az irányítást. Kiválóan felvettük velük a harcot, a 25. percben 13-13-mat mutatott az eredményjelző. Sajnos az utolsó öt percben a sok eladott labdánkat megbüntették, így négygólos hátrányból várhattuk a folytatást.

A második etapban nem tudtuk frissíteni a csapatot, elfáradtunk, így fokozatosan nőtt a hátrányunk. A 46. percben már kilenc góllal elléptek a szeghalmiak, és innentől egyértelművé vált, hogy a két pontot ők szerzik meg.

LU17 I. osztály, keleti csoport, 20. forduló

Szeghalmi NKC‒MTK Budapest 33-26 (18-14)

Marinko Kekezovity: ‒ Jól nyitottuk a meccset és a 15. percig előnyben voltunk, majd két perc alatt négy kiállítást kaptunk, és egyik játékosunk meg is sérült, így elveszítettünk egy embert. A lányok mindentől függetlenül nagyon motiváltak voltak. A játék azon szegmense, amin javítanunk kell, a védekezésbe való visszatérés és a szélső pozíciókból leadott lövési százalék javítása.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!