Kézilabda
Fekete Bozsana

Kézilabda: hamar eldőlt a mérkőzés ellenfelünk javára, húsz góllal kaptunk ki az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatától (GALÉRIA)

Publikálva: 2024.03.19 Frissítve: 2024.03.19 Kézilabda

Végig domináltak a hazaiak, nem sikerült megnehezítenünk a dolgukat.

Poczetnyik Luca találata volt az első mozzanata az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni mérkőzésünknek, ám a túloldalon Emily Bölk is góllal köszönt be a Népligetben. 4-2-re meglépett ugyan a Fradi, de a mieink nagyon harciasan vették fel a versenyt a BL-szereplővel. A legnagyobb gondot Simon Petra aktivitása okozta, a tavalyi szezonban kölcsönben nálunk játszó irányító bő öt perc alatt többször is túljárt a védőink eszén.

Öt lőtt gólnál jártunk tíz perc után, míg ellenfelünk ‒ háromgólos sorozattal ‒ már kilencszer volt eredményes. 11-6-os hátrányban Vágó Attila nyúlt először az időkérési táblájához, hiszen az eddigi legnagyobb különbség alakult ki, főként azért, mert a fradisták nagyon könnyen helyzetbe tudták magukat hozni, és gólra váltani azokat.

A rövid pihenő sem hozott sok változást, hat percre rá már tízzel vezetett a Ferencváros. Talán valami kis remény csillant, amikor Szőke Szonja rögtön két védéssel szállt be a meccsbe, elöl pedig kétszer is bevettük a zöld-fehér kaput, így nyolcra szépítettünk a 23. percben. A félidőből hátralévő bő hét percben további kozmetikázás nem jött össze nekünk, sőt tíz fölé nőtt a különbség, 22-9 volt a félidei állás.

Tizenhárom gól után a második félidőben négy perc alatt tizenhatra nőtt a különbség. Az első játékrészben Böde-Bíró Blanka, a másodikban pedig Janurik Kinga védte sorra a próbálkozásainkat. Bármennyire is azon voltunk, hogy közelebb zárkózzunk, ennyi kihagyott ziccerrel esélytelenek voltunk, főként úgy, hogy a védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai akciókat.

A 44. percben ‒ vezetőedzőnk második időkérésekor ‒ 31-13-ra vezettek vendéglátóink. 35-18-as állásról nézhettünk elébe a találkozó utolsó tíz percének, amely időszakban annyi pozitívumot elkönyvelhettünk, hogy ifistánk, Bari Csenge gólt lőtt az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatának. A különbség a végére húszra nőtt, 43-23-ra kikaptunk.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 17. forduló

2024. március 19. 17:15, Budapest, Elek Gyula Aréna, 700 néző.

FTC-Rail Cargo Hungaria‒MTK Budapest 43-23 (22-9)

Játékvezetők: Héjja Á., Kónya B.

FTC-Rail Cargo Hungaria: Böde-Bíró ‒ Kovács 4, Simon 10 (3), Edwige, Kisfaludy 7, Bölk 1, Hársfalvi 4. Csere: Janurik (kapus), Klujber 1, Horváth 5, Márton 4, Malestein 4, Kármán 3.

Vezetőedző: Pedersen Allan Heine

MTK Budapest: Győri ‒ Papp 2, Mészáros-Mihálffy 3, Farkas 11 (2), Dakos, Poczetnyik 1, Pelczéder. Csere: Szőke (kapus), Weisheitel, Kekezovity 3, Ferenczy 2, Fekete, Kobela, Török, Bari 1, Koczka.

Vezetőedző: Vágó Attila

Hétméteresek: 6/4, illetve 3/2.

Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.

Vágó Attila: ‒ Szomorú vagyok, és nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, az egész csapat nevében elnézést kérek a szurkolóinktól. Amit elterveztünk, abból semmit sem tudtunk visszaadni a mérkőzésen, ami pedig a legfontosabb, hogy a mutatott hozzáálláson változtatni kell sürgősen.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!