Karate
Sterck Laura

Kézilabda: győztes meccsel avattuk az új hazai pályát (GALÉRIA+VIDEÓ)

Publikálva: 2021.10.20 Frissítve: 2021.10.23 Kézilabda

Hektikus mérkőzést játszottunk az Érd ellen.

A vasárnapi nemzetközi kupamérkőzést követően szerdán ismét pályára lépett női kézilabdacsapatunk, immár a K&H Liga női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában fogadtuk hazai pályán az Érd együttesét. Az MTK Budapest először mutatkozott be új hazai pályáján tétmérkőzésen, a budapesti Fáy utcában, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban, ahol mostantól fogadjuk ellenfeleinket.

A találkozón több érdi játékos is hiányzott a keretből, ugyanis Paróczy Sára és Alekszandra Vukajlovics is sérüléssel bajlódik. A hiányzók ellenére az első félidőt a vendégcsapat kezdte jobban, hiszen a kezdősípszótól magáénak tudhatta a vezetést, köszönhetően a tizenkét találatig jutó Kopecz Barbara eredményes játékának. Nagy előnyre szerencsére nem tudtak szert tenni, mert a hatodik perc végén megkezdték a kék-fehér lányok a felzárkózást, egészen addig, míg Kekézovity Anna találatával egyenlíteni is tudtak. A 12. percben büntetőhöz jutott a hazai gárda, melyet Pál Tamara értékesített, ezzel az összecsapáson először láthattunk hazai vezetést az eredményjelzőn. A megszerzett előnyt ettől kezdve már nem engedték ki kezükből Golovin Vlagyimir tanítványai, sőt még növelni is tudták azt. Már ötgólos differencia volt a két csapat között, amikor Horváth Roland időt kért, hogy felrázza sajátjait. Az időkérés úgy tűnt nem érte el a célját, ám a szünet vége előtti percekben az Érd kihasználta a támadásban elkövetett technikai hibákat, így csökkenteni tudta a különbséget, így csupán három góllal vezetett a hazai csapat az első félidő lefújásakor (16-13).  

A második harminc perc jobban indult a kék-fehér lányok számára, a félidő kezdetén sikerült a háromgólos vezetést tovább növelni, a 39. percre már hatgólos előnynek örülhetett a hazai szurkolótábor. A kék-fehér lendület megállítására jött is az érdi időkérés, meg is felezték a különbséget a 41. percben, Pécsi Villő találatával. Golovin Vlagyimir sem nézte ezt tétlenül, hogy felrázza csapatát ő is szünetet kért, s rendezte a sorokat. A 49. percben ötgólos vezetésnél Horváth Roland még a végjáték előtt újabb kísérletet tett a mérkőzés szorosabbá tételére, de nem járt sikerrel, hiszen a hazai együttes bebiztosította a győzelmét az utolsó tíz percben, így nem volt kérdéses kié lesz a két pont ezen a találkozón. A meccs végére kialakult a magabiztos győzelem, a 36-28-as végeredménnyel női kézilabda csapatunk megszerezte második győzelmét, ezzel pedig öt forduló elteltével öt pontot szerzett a 2021/2022-es idényben.

K&H Liga női kézilabda bajnokság, 5. forduló
MTK BUDAPEST-Érd 36-28 (16-13)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
150 néző.
Játékvezetők: Asztalos B., Szalay Z.

MTK BUDAPEST: Győri – Juhász 1, Kekezovity 4, Marincsák 5, Szabó 3, Mazák-Németh 1, Pelczéder 3. Csere: Rutka-Győrffy (kapus) Bánfai 1, Sallai 1, Pál 12 (5), Koronczai 1, Bujdosó-Gerháth 2, Dakos 2.

Vezetőedző: Golovin Vlagyimir 

ÉRD: Györkös ─ Csáki 1, Mód, Abilda 4, Sztankovics, Kopecz 12 (4), Pécsi 7. Csere: Kántor, Hadfi (kapus), Szabó 2 (2), Bódi, Kóka, Landi, Kiss 2, Horváth.

Vezetőedző: Horváth Roland

Hetesek: 5/5, illetve 6/5

Kiállítás: 12 perc, illetve 8 perc

Golovin Vlagyimir: – Enerváltan és motiváció nélkül játszottuk le a mai mérkőzést. Egyetlen dolognak tudok ma örülni, az pedig a győzelem, de ez a jövőben nagyon kevés lesz.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!