Kézilabda
Szőke Szonja

Kézilabda: Grosch Vivien ott lesz a magyar válogatott kétnapos összetartásán

Publikálva: 2023.06.04 Frissítve: 2023.06.03 Kézilabda

A bő keret tagjai június 7-8. között Siófokon felméréseken és csapatépítőn vesznek részt.

A K&H Liga ugyan véget ért, de a magyar női válogatott bő keretében lévő játékosok programjában még nem a pihenés van főszerepben. Két napra találkozik még egymással az együttes, ám most nem a kézilabda taktikai része hangsúlyos, melyről a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir a következőképp fogalmazott:

‒ A szezon végén ezúttal nem a taktikai munka kerül előtérbe, hiszen a játékosok megkezdik pihenőjüket, ám előtte fontos tudnunk, ki milyen állapotban zárta az idényt, a következő összetartások előtt így lesznek összehasonlító adataink is a korábbi felmérésekkel, így ez alapján dolgozhatjuk ki a 2023/24-es válogatott szezon programját, elsőként a júliusi, következő összetartásra, éppen ezért összesen 29 játékost hívtunk meg.

A huszonkilenc játékos között pedig ott lesz Grosch Vivien is, aki szintén részt vesz a felméréseken és a csapatos programokon. Vivit a válogatott összetartásra való meghívásról mesélt nekünk.

‒Örültem a meghívónak, hiszen minden sportoló ezért dolgozik nap mint nap, ez pedig nálam sincs máshogy. Kétnapos felkészülésről van szó, ami felmérésből fog állni, kis csapatprogrammal összekötve. Összességében várom már, és majd csak utána kezdődik számomra a jól megérdemelt pihenés.

Forrás: Magyar Kézilabda Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!