Kézilabda
Koronczai Petra

Kézilabda: gólzáporos meccsen egy góllal nyertünk az Érd otthonában (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.08.05 Frissítve: 2022.08.05 Kézilabda

Az egy hónapja tartó felkészülés után túl vagyunk a negyedik tesztmeccsen is, amelyen az eddig stabil, agresszív védekezés ezúttal elmaradt.

Egy hete játszott utoljára felkészülési találkozót együttesünk, akkor a Moyra-Budaörs Handball alakulata ellen rendkívül szoros meccsen, 24-23-as győzelmünkkel zárult a mérkőzés. Az eltelt időben tovább folytatódott a kemény edzésmunka, a negyedik hét zárásaként Érden vendégeskedtünk. Vida Gergő nem számíthatott ezen a párharcon Pál Tamara, Mészáros-Mihálffy Adrienn és Dakos Noémi játékára sem, míg az érdiek részéről Csiszár-Szekeres Klára, Pécsi Villő és Kiss Zsófia sem tudott a csapat segítségére lenni.

Gólerősen indítottuk a meccset, hiszen két labdaszerzésből és egy felállt fal elleni találatból 3-0-val kezdtünk, míg az érdiek első találatukat Fekete Bozsana révén szerezték meg közel három perc után. A jó kezdés után kissé megtorpantunk, a 11. percben egált mutatott az eredményjelző, támadásban több technikai hibát is elkövettünk. Vida Gergő megelégelte a pályán folyó játékot, és azonnal időt kért, hogy rendezze a sorokat.

Az Érd gólzáporos sorozata miatt kétgólos hátrányba kerültünk, de ez nem tartott sokáig, 8-8-nál újra egál volt. Győri Barbara a legjobbkor védte Dávid-Azari Fruzsina indításziccerét, melyből a túloldalon gólt tudtunk lőni. Ezután a támadásaink rendre góllal zárultak, de védelmünk áttörhetőnek bizonyult továbbra is.

Szűk öt perccel az első félidő vége előtt 15-13-ra az Érd csapata vezetett. Legjobban a lerohanásaink és gyors, rendezetlen védelem elleni játékunk működött, ám ezekhez kellett volna a jó védelem. Ugyan 16-16-nál ismét döntetlen volt, a második játékrészt egygólos hátrányból várhattuk.

A második etapban két perc után emberelőnybe kerültünk, amit Román Dorina eredményesen ki is használt. A két fél a második félidőben is fej fej mellett haladt, a 41. percben 24-24 volt az állás, a mieink ‒ az első félidőhöz hasonlóan ‒ nagyon sok technikai hibát követtek el.

Felváltva estek a gólok egészen a 19. percig, amikor Szabó Kitti büntetőt harcolt ki, Koronczai Petra pedig gólra váltotta, ezzel a mozzanattal pedig már két góllal léptünk meg ellenfelünktől. Már három is volt az előnyünk, de az 52. percben Ábrahám Noémi góljával újra egyenlített az Érd, sőt a vezetésre is megvolt az esélye, de Kopecz Barbara kísérlete a kapufán landolt. Fél perccel a vége előtt egy góllal vezettünk, a labda nálunk is volt, ám nem tudtunk betalálni Csapó Kyra kapujába, így egytalálatos sikerrel zárult a mérkőzés.

Felkészülési mérkőzés
Érd‒MTK Budapest 32-33 (17-16)

2022. augusztus 5., 13:00, Érd Aréna

Játékvezetők: Bócz L., Wiedemann V.

Érd: Kántor ‒ Dávid-Azari 3, Puskás 1, Sztankovics 2, Horváth, Paróczy 1, Fekete 2. Csere: Csapó, Hadfi (kapus), Kopecz 11, Ábrahám 10, Gerencsér 2.

Vezetőedző: Horváth Roland

MTK Budapest: Győri ‒ Grosch 5, Kekezovity 8, Szabó K. 3, Szabó L., Koronczai 7, Sallai 2. Csere: Suba (kapus), Mazák-Németh 1, Román 4, Pelczéder 2, Juhász, Rnic, Szücs 1.

Vezetőedző: Vida Gergő

Vida Gergő: ‒ Az alapozás negyedik hetében vagyunk már, a fáradtság nagyon érezhető volt a csapaton a mai találkozón. Ennek tudható be, hogy több gólt kaptunk, mint amennyit az előző találkozókon. A hozzáállás és a játék sebessége viszont az elmúlt meccsekhez hasonlóan rendben volt.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!