Atlétika
Krizsán Xénia

Kézilabda: a bajnokság félideje után jönnek a visszavágók

Publikálva: 2023.02.09 Frissítve: 2023.02.08 Kézilabda

A mieink a Kisvárda Master Good SE otthonában kezdték a szezont, így most szombaton Bakó Botondék látogatnak a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba.

Az idény felénél járva a mieink eggyel több meccset játszottak, mint a legtöbb csapat, hiszen a Debrecen ellen már mindkét párharcra sor került, ám a többi ellenféllel szembeni visszavágók csak most jönnek. Kisvárdán kezdtük a szezont, ahonnan nagyon nehéz ponttal, vagy pontokkal távozni, ez nem sikerült sajnos nekünk sem.

A szeptemberi összecsapást 32-28-ra a hazai csapat nyerte, ám február 11-én, 17:00 órától hazai környezetben mérjük össze magunkat velük. Ellenfelünk szintén tizennégy meccsen van túl, ötször tudott győzni, kilencszer viszont vereséget szenvedett. Ezzel a teljesítményével ‒ tíz ponttal ‒ ugyanott tart, mint mi, pontazonosság van a két csapat között.

A Kisvárda a 2023-as évet nagy különbségű győzelmekkel kezdte, ugyanis a Békéscsaba ellen nyolc, míg a Dunaújváros ellen kilenc találattal bizonyult jobbnak. Az Európa-ligában is harcoló Debrecen ellen nagyon szoros mérkőzést játszottak, ám legutóbbi ütközetükön, az Alba Fehérvár KC vendégeként nem tudtak sikert aratni, a hazai gárda nyert 26-22-re.

Bakó Botond alakulatának legjobb góllövői főként a belső pozíciókon szereplő játékosok, kivéve az éllovasukat, hiszen a japán szélső, Akiyama Natsumi vezeti a házi rangsort, őt pedig a két átlövő, Karnik Szabina és Juhász Gréta követi.  

A középmezőnyhöz való csatlakozáshoz fontos mérkőzés következik, így gondolja ezt Vágó Attila is.

‒ Közvetlen riválisunk érkezik hozzánk, ennek tükrében nehéz mérkőzésre számítok. Ha úgy állunk bele ebbe a mérkőzésbe, ahogy az ezt megelőzőkbe, és a saját játékunkat és akaratunkat rá tudjuk erőltetni a Kisvárdára, akkor itthon tudjuk tartani a két pontot.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 14. forduló

2023. február 11. 17:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

MTK Budapest‒Kisvárda Master Good SE 

Játékvezetők: Bujdosó M., Horváth V.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!