Atlétika
Magyari Zoltán

Kézilabda: esélyt sem hagyott nekünk a Debrecen

Publikálva: 2023.10.25 Frissítve: 2023.10.25 Kézilabda

Az első perctől kezdve irányította a mérkőzést ellenfelünk, ami 39-29-es vereséggel zárult számunkra.

A hetedik fordulóban a magyar bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is szereplő DVSC SCHAEFFLER vendégei voltunk, ahol gól gólt váltott a mérkőzés első percében, a hazaiaknál Vámos Petra, a mieinknél pedig Farkas Johanna avatta fel a kapukat. Öt perc eltelte után már 5-1-re vezettek a piros-fehérek, ráadásul egy kétperces büntetés miatt emberhátrányban kényszerültünk kézilabdázni. A védelmünk nem volt túl ellenálló a debreceni támadások hatástalanítása kapcsán, és elöl sem voltunk igazán lendületesek, sok hibával játszottunk.

Tíz perc után jöttek is az új pályára lépők, hogy az akadozó gépezetet felpörgessék, de a hazai lendületet ők sem tudták megtörni. A 18. perc derekánál dupla annyi gól szerepelt DVSC SCHAEFFLER neve mellett, mint a miénknél, 12-6-os hátrányban voltunk. A folytatásban is a debreceniek akarata érvényesült, állandósulni látszott a hat-hét találatos különbség. Másfél perccel a szünet előtt sikerült csökkenteni a különbséget, Mészáros-Mihálffy Adrienn 19-14-re módosított az állást, de a hazaiak még egyszer betaláltak, így mínusz hatról várhattuk a folytatást.

A második játékrészben sem sokat változott a játék képe, tíz perc alatt tovább nőtt a különbség, már a közte tízért is támadhatott Szilágyi Zoltán együttese. Lányaink megakadályozták, hogy kétszámjegyűre nőjön a differencia, sőt Szabó Kitti góljával 28-21-re kozmetikáztuk az állást. Visszajöttünk hétre, sőt már a hatgólos különbségért támadhattunk, de ez nem valósult meg, ráadásul Petrus Mirtill a túloldalt eredményes volt, így ismét nyolc lett közte. Az egész mérkőzést a kezében tartotta a hazai csapat, nem volt egyetlen kétely sem azt illetően, hogy a két pontot ők szerzik meg, ami végül 39-29-es eredménnyel valósult meg.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 7. forduló

2023. október 25. 18:00, Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

DVSC SCHAEFFLER‒MTK Budapest 39-29 (20-14)

Játékvezetők: Sándor Gy., Szabó B.

DVSC SCHAEFFLER: Bartulovic ‒ Töpfner 3 (1), Hámori 1, Vámos P. 5, Füzi-Tóvizi 3, Kácsor 9 (1), Petrus 3. Csere: Gabriel (kapus), Planéta 1, Grosch 3, Kelemen 3, Johansson 3, Csernyánszki 4 (1), Jovovity 1.

Vezetőedző: Szilágyi Zoltán

MTK Budapest: Győri ‒ Farkas 8 (3), Dakos, Mészáros-Mihálffy 3, Kobela 2, Szabó N. 4, Pelczéder 3. Csere: Porobic (kapus), Juhász 3, Poczetnyik 1, Szabó K. 4 (1), Török 1, Fekete.

Vezetőedző: Vágó Attila

Hétméteresek: 6/3, illetve 4/4.

Kiállítások: 2 perc, illetve 10 perc.

Vágó Attila: ‒ Rosszul kezdtük a meccset, támadásban nagyon tompák voltunk, lassan kézilabdáztunk, és nem vállaltunk lövéseket, amiből sok technikai hibánk lett, a Debrecen pedig kihasználta ezt és átfutott rajtunk. A második félidőben már voltak olyan szakaszok, ahol szépen küzdött a csapat, és azok a játékosok, akik mostanában bizonytalanabbak voltak jó teljesítményt tudtak nyújtani.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!